Lamborghini
Sztorink hátteréhez érdemes visszakalandozni 1977-ig, amikoris a Lamborghini éppen a Pentagonban járt. Igen, jól látod, az olasz autógyár éppen az Amerikai Hadsereget igyekezett meggyőzni egy prototípussal, hogy képesek 4x4 terepjáró gyártására, természetesen elsősorban harcászati célokra. A Cheetah kódnéven futó projekttel azonban nem voltak túl elégedettek a Pentagonban, ugyanis az autó elég kezelhetetlennek bizonyult, szóval mindössze egy készült az ajtók nélküli terepjáróból.
Pedig az olaszok mindent megtettek a projekt sikerének érdekében. Az amerikaiak éppen az M151 4x4 leváltásának szánták volna a Cheetah-t, ami tulajdonképpen a Willys MB Jeep felturbózott változata volt. A Cheetah hátul helyezték a V8-as erőforrását, amit háromfokozatú automatára kapcsoltak, a bódét pedig olyan nagyra tervezték, hogy elég hely jusson a teljes harci felszerelést és M16 fegyvereket cipelő katonáknak. Egy dolog nem jutott a prototípusba: erő. Úgyhogy a Lamborghini helyett az AM General Humvee-ja vette át a Jeepek helyét, amit már talán senkinek sem kell bemutatni.
Ugyanakkor az olaszok nem dobták ki a kukába a terveket. Tovább folytatták első terepjárójuk finomítását, mígnem megszületett a V8-cal szerelt LM001 tanulmány, később pedig a sorozatgyártott LM002. Noha megmaradt a robosztus kockaforma, odabent valódi luxus, a motortében pedig egy méretes V12 fogadta a szerencsés vásárlókat, akik le tudtak csapni a mindössze 328 legyártott példányra. Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ egyik legexkluzívabb autója, 2004 júliusában mégis a földdel tett egyenlővé egyet maga az Amerikai Hadsereg.
No, nem azért, mert bármi bajuk lett volna az olaszokkal. Sokkal inkább Szaddám Huszeinnel volt bajuk, illetve az iraki terrorista fiával, Uday Huszeinnel, akinek pont volt egy ilyen luxus terepjárója. Ezt a fekete LM002-t szerezte meg egy 2003-as akció során az Amerikai Hadsereg, majd robbantotta fel egy évvel később. Akkoriban tesztelték ugyanis a VBIED nevű, autókra helyezhető robbanószert, az erejének demonstrálásához pedig szükség volt egy tesztalanyra. Ez sajnos éppen az ott kallódó LM002 lett, hiszen a katonák nem voltak vele tisztában, hogy milyen értéket képvisel az autó, csupán a feladatukat teljesítették.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!