Kaposvár
A képviselők döntő többsége által megszavazott előterjesztés szerint a kaposváriaknak az "Akarja-e Ön, hogy Kaposváron gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.?" kérdésre kellett volna választ adniuk. A népszavazást Pintér Attila, az MSZP városi elnöke, önkormányzati képviselő magánszemélyként kezdeményezte. Az akciót aláírásukkal támogató választópolgárok aránya meghaladta a népszavazás elrendeléshez szükséges 25 százalékot. A Homatech ennek hatására visszalépett az építkezéstől, az önkormányzat és a cég közös megegyezéssel felbontotta a feldolgozónak szánt terület értékesítéséről szóló szerződést, a város a vételárat visszafizette a társaságnak.
Archív felvétel egy korábbi, lakossági tiltakozó megmozdulásról - Fotó: Gőzsy Gáborné
A testület úgy ítélte meg, hogy a felelős gazdálkodás alkotmányos alapelvével ellentétes lett volna, ha a város 18,3 millió forintot költene egy olyan népszavazásra, melynek okai már nem állnak fenn. Pintér Attila az ülésen azt javasolta: a testület ne a népszavazás elutasításáról, hanem az elrendeléséről hozzon határozatot, de azt ne tartsák meg. Ő pedig - akár a közgyűlés felhatalmazásával - vállalja, hogy okafogyottságra hivatkozva bírósághoz fordul. Mindezt azzal indokolta, hogy ez a döntés felelne meg a népszavazásról szóló törvény előírásainak. A javaslatát a képviselők nem támogatták. Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester és Csillag Gábor jegyző egyaránt azt hangsúlyozta, hogy törvényes, ésszerű, életszerű döntés született.
A Homatech a gumifeldolgozót eredetileg Százhalombattán tervezte felépíteni 2017 májusára, idén február elején azonban közölte, hogy új helyszínt keres, mert a lakosság és a képviselő-testület nem látná szívesen a beruházást. Szita Károly áprilisban jelentette be, hogy a cég Kaposvárt választotta 16 milliárd forintos beruházása helyszínéül, és már a nyáron megkezdi az 50 embert foglalkoztató üzem kivitelezését. A politikus akkor hangsúlyozta, olyan világszínvonalú, környezetbarát technológia mintaüzeme létesül a városban, amely a várost a környezetvédelem és az újrahasznosítás élvonalába helyezi. Szólt arról is, hogy somogyi megyeszékhelyen eddig sem kapott és ezután sem kap működési engedélyt olyan cég, amely a legkisebb veszélyt is jelentheti az egészségre.
A feldolgozás folyamata
Az ellenzéki pártok ugyanakkor nem sokkal a bejelentés után tiltakozásukat fejezték ki, és követelték, hogy a fideszes többségű önkormányzat vonja vissza a feldolgozó támogatásáról szóló döntést. Azzal érveltek, hogy a projekt kockázatos, féltik az emberek egészségét. Hiányolták az előzetes tájékoztatást és nehezményezték, hogy a fejlesztésről nem kérték ki a lakosság véleményét. A feldolgozó ellen több tüntetés is volt a városban. Szita Károly a beruházó visszalépéséről szóló júliusi városházi közleményben hangsúlyozta: a Homatech környezetvédelmi fejlesztésének eredményeként Kaposvár hosszú távon "Európa egyik leginkább környezetbarát, a hulladéktól teljes egészében mentesített városává válhatott volna, a beruházás minden környezeti és anyagi hasznával együtt". "Az üzem megvalósításának ötlete ugyanakkor megosztotta városunk lakóit, és egy erős közösség számára, mint amilyen a miénk, ez nem jó, ezt a megosztottságot én is meg akartam szüntetni" - közölte.
A városháza jelezte: "a döntés a lakossági tiltakozások hatására született meg, a beruházással összefüggésben környezetvédelmi aggályok egyik félben sem merültek fel".
Forrás: MTI