olaj

Nem bírta a versenyt az olcsó olajjal a Whiting Petroleum

2015.03.09.

– Nem bírta a versenyt az olcsó világpiaci olajárral a Whiting Petroleum, elsősorban palaolaj-kitermeléssel foglalkozó jelentős amerikai olajvállalat.

Miután a cég komoly veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet, a vezetés úgy döntött, hogy megpróbálják értékesíteni a vállalatot. A Wall Street Journal beszámolója szerint az 1980-ban alapított cég a tavalyi utolsó három hónapot 353,7 millió dollár veszteséggel zárta elsősorban amiatt, hogy a múlt év közepétől az év végéig csaknem a felére esett a kőolaj világpiaci ára.


A cég honlapján az szerepel, hogy 2013 utolsó negyedévében is veszteséges volt, de jóval kevésbé, akkor 59,3 millió dollár volt a passzívum. A Whiting Petroleum a tavalyi évet 64,8 millió dollár adózott eredménnyel zárta az egy évvel korábbi 365,5 millió dollár után. A palaolaj-termelés csak magas világpiac olajár esetében nyereséges. Az olajipari cég részvényeit 2003-ban vezették be a New York-i értéktőzsdére, az árfolyam az elmúlt fél évben azonban csaknem 60 százalékkal zuhant.

Pénteken 34,03 dolláron zárt a Whiting Petroleum-részvény, csaknem 1,4 százalékkal alacsonyabban csütörtökhöz képest. A vállalat eladhatóságát nehezítheti, hogy tavaly júliusban 3,8 milliárd dollárért megvásárolta egyik vetélytársát, a Kodiak Oil Ú Gas-t, annak 2,2 milliárd dolláros adósságával együtt.


A Wall Street Journal által idézett elemzők szerint mintegy 11 milliárd dollárért lehetne eladni Whiting Petroleumot a fennálló adósságokkal együtt. A Whiting Petroleum az egyik vezető kitermelő az Egyesült Államok egyik legnagyobb, észak-dakotai Bakken palaolajmezőjén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....