Románia

Nekiment Orban az autópálya-építőknek

2020.05.17.

Nagyobb erőbedobást kért az autópálya-építő társaságoktól Ludovic Orban román miniszterelnök, amikor az észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya építőtelepén tett látogatást - írta az MTI.

A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy az A10-es autópályának két évvel ezelőtt el kellett volna készülnie. Ekkor azonban csak a Torda és Nagyenyed közötti szakaszokat sikerült átadni. A Nagyenyed-Gyulafehérvár és a Gyulafehérvár-Szászsebes szakaszok átadására 2020. november 30-i határidőt állapítottak meg. A kormányfő kijelentette: mindkét szakasz építője a görög Aktor társaság vezette konzorcium és az olasz Pizzarotti társaság vezette konzorcium részéről is nagyobb erőbevetésre van szükség ahhoz, hogy a határidőt tartani tudják.

"Azért vagyunk itt, hogy az építők tudomására hozzuk: tiszteletben tartjuk minden kötelezettségvállalásunkat, naprakészen kifizetjük az elvégzett munkát, átadjuk a munkaterületeket, és minden támogatást megadunk a novemberi határidő betartásához, de elvárjuk az építőktől is, hogy tartsák be a megállapodást" - idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastructura Egyesület a miniszterelnöki bejelentésre reagálva olcsó kampányfogásnak minősítette a kormányfő kijelentéseit. Úgy vélte: semmi esély arra, hogy november végéig elkészüljön az összesen 40 kilométeres két pályaszakasz. Álláspontja szerint a Gyulafehérvár-Szászsebes-szakaszt talán az év végéig meg lehetne nyitni a forgalom előtt a szászsebesi autópálya-csomópont rövid felhajtópályáin keresztül. A hosszú felhajtók megépítése azonban csak jövőre várható. A Nagyenyed-Gyulafehérvár-szakasz átadására az egyesület 2021 nyarát tartotta reális határidőnek. Az egyesület arra is kitért, hogy a miniszterelnök bejelentésével ellentétben az építők munkáját mindkét szakaszon át nem költöztetett magasfeszültségi oszlopok akadályozzák.

Ludovic Orban múlt szombaton az észak-erdélyi autópálya egyik építőtelepét is meglátogatta. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már július elsejére elkészül az olasz Astaldi társaság vezette konzorcium által épített, 17,9 kilométeres Radnót-Maroskece szakasz, de továbbra is nagyon rosszul áll a Maroskece-Aranyosgyéres szakasz, ahol a munkálatoknak csupán 35 százalékát végezte el a csődeljárás alá vont kivitelező. Hozzátette: a Szállításügyi Minisztériumnak egy hónapon belül el kell döntenie, hogy a román Straco társaság által vezetett konzorciummal próbálja befejezni ezen a szakaszon a pályaépítést, vagy új pályázatot ír ki a hátralévő munkálatok elvégzésére.

Romániában a koronavírus-járvány nem állította le az autópálya-építéseket, sőt segített abban, hogy a kivitelező cégek munkaerőt találjanak. A száraz tavasz is kedvezett a munkálatok folytatásának. A román kormány korábban közölte: egyebek között az állami beruházások felpörgetésével próbálja beindítani a járvány után a gazdaságot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..