aszfaltozógép
Németországból, Kölnből érkezett Magyarországra, a gépeket kezelő személyzet is német, csupán a kiszolgáló asszisztenciát adják a magyarok. Az aszfalt persze magyar, Szombathelyről, a keverőből szállítják Zalaegerszegre speciális járművek.
Kísérőnk Hamar Zoltán, aki mindenre kiterjedő prezentációban ismertette a tesztpálya történetét, jelenét és jövőjét.
A ZalaZone központi épületétől kisbusszal indulunk a helyszínre. Kísérőnk Hamar Zoltán, a járműipari tesztpályát üzemeltető cég, az AVL-ZalaZONE Próbapálya Kft. ügyvezető igazgatója. A helyszínhez közelítve több sorompónál is megállni kényszerülünk. A biztonság kiemelt szempont. Hamar Zoltán rádión beszól a központba, a sorompók felnyílnak.
Fotózni lehet, de kérem, majd a képeket mutassák be – jelzi Hamar Zoltán azt, hogy vannak titkaik. Nemzetközi cégek dolgoznak a tesztpályán, akik adott esetben még titokként kezelik tevékenységüket.
Erre jó példa, hogy a pályán haladva találkozunk egy lefóliázott autóval. Nincs még forgalomban, tesztelése itt zajlik.
Megköszönöm, ha titokban nem készítenek róla felvételt – halljuk a kérést.
A helyszínre érve masszív aszfalt szag csapja meg orrunkat. Dolgoznak a gépek, a lábunk alatt ragad az aszfalt. A látvány lenyűgöző.
Német gépek német személyzettel.
Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZONE járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem (High-Speed Oval), amelyen 250 km/h sebességig terjedő teszteket tudnak majd végezni a szakemberek – tudjuk meg a helyszínen. Egy különleges SMB Strabag Max Bögl aszfaltozó géppel végezték el a 47 fokos dőlésszögű parabola kanyarok kivitelezési munkálatait. A világon csupán két speciális géplánc létezik, amely alkalmas parabolakanyarok építésére.
A ZalaZONE a 4500 méter hosszú oválpálya építésénél a világon egyedülálló, innovatív technológiákat alkalmaz. A gép lehetővé teszi a meredek, döntött parabola kanyarok precíz és egyenletes kialakítását. A teljes folyamatot számítógépes vezérlés irányítja, ami biztosítja a hibátlan kivitelezést. Az SMB Strabag Max Bögl aszfaltozó gép fejlett technológiája gondoskodik arról, hogy a pálya ívei tökéletesen simák és alakpontosak, azaz geometriailag is precízek legyenek, ezzel garantálva a teszteléshez szükséges pontos adatokat, méréseket.
A ZalaZONE a 4500 méter hosszú oválpálya építésénél a világon egyedülálló, innovatív technológiákat alkalmaz.
Az oválpálya a kialakításának köszönhetően lehetővé teszi azt, hogy akár 250 km/h sebességig végezzenek rajta teszteket. Ezen nagysebességű tesztek számos csoportba sorolhatók. Az aerodinamikai teszteken a járművek légellenállását és aerodinamikai tulajdonságait vizsgálják. A hajtáslánc-teszteken a hosszú, folyamatos nagy sebességű haladást tanulmányozzák. Ilyenkor a hajtásláncok tartóssága és teljesítménye vizsgálható maximális terhelés alatt. A hűtőrendszerek vizsgálata is fontos nagy sebességnél, amikor a hűtőrendszerek teljes terhelés alatti működését is meg lehet figyelni, különösen hosszabb időtartamú, folyamatos terhelés alatt.
A gumiabroncsok és a futómű teszteléséhez a folyamatos magas sebesség és a döntött kanyarok ideálisak az abroncsok és a futóművek stabilitásának, valamint tartósságának mérésére. A járműstabilitás és kezelhetőség vizsgálatakor a 47°-os dőlésszögű kanyarok segítenek a járművek stabilitásának és irányíthatóságának tesztelésében extrém sebességek mellett. Az autonóm járművek nagysebességű tesztelésekor ezen rendszerek nagy sebességnél történő működését elemzik. Versenyautók kipróbálására is alkalmas az oválpálya, amely ideális helyszín lehet versenyautók teljesítményének és stabilitásának tesztelésére is.
Avatás jövő májusban.
– A nagysebességű oválpálya elkészültével a ZalaZONE Európában egyedülállóan széles termékportfóliót tud felmutatni a hagyományos tesztek és az új technológiák területén is – emelte ki Hamar Zoltán.
A tesztpálya kialakítása során az iparági követelmények vezérelték a tervezést, azzal a céllal, hogy betöltse az európai piacokon meglévő kapacitás és funkcionális hiányosságokat. A ZalaZONE járműipari tesztpálya folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy megfeleljen a jövő mobilitási kihívásainak. A szolgáltatási portfólió különleges kombinációja a hagyományos dinamikus tesztmoduloknak, valamint a legújabb technológiai megoldásoknak, mint például az ADAS (vezetéstámogató rendszerek) felület, a 15 hektáros tesztváros (Smart City), az autópálya modul és a jelenleg épülő oválpálya.
A 250 hektáron elterülő ZalaZONE, Európa legújabb, legfejlettebb autóipari tesztpályája, amely Zalaegerszeg mellett, Nyugat-Magyarországon, az osztrák határ közelében található. A tesztpálya egyedülálló lehetőségeket kínál azon autógyártóknak és autóipari beszállítóknak, akik a járművek fejlesztését, tesztelését a legmodernebb körülmények között kívánják elvégezni. A fejlesztési célú tevékenységek mellett a tesztpálya konferenciahelyszínként és vezetéstechnikai pályaként is funkcionál.
Lenyűgöző a látvány madártávlatból.
A ZalaZONE járműipari tesztpálya lehetőséget biztosít különböző típusú járművek – személyautók, teherautók, buszok, speciális járművek és motorkerékpárok – széles körű tesztelésére. A pályát nem csak a járművek dinamikai tesztelésére és élettartamának vizsgálatára tervezték, hanem a legújabb fejlett vezetéstámogató és autonóm funkciók fejlesztésére is. Az intelligens közlekedési rendszerek és az 5G technológia tesztelése is fontos szerepet kap a ZalaZONE infrastruktúrájában.
A ZalaZONE együttműködik oktatási intézményekkel is annak érdekében, hogy azok valós ipari kutatási és fejlesztési projektekben vegyenek részt. Ez a stratégiai partnerség lehetőséget biztosít a diákok számára a gyakorlati tapasztalatok széles körű megszerzéséhez. Ez támogatást nyújt ahhoz, hogy az autóipar jövőjének kiváló szakembereivé válhassanak.
A sajtónap résztvevői vendáglátóink társaságában.
A ZalaZONE nemcsak egy tesztpálya, hanem innovációs központ is, amely hozzájárul az autóipari oktatás, kutatás és fejlesztés fejlődéséhez, elősegítve az ipar igényeire adott kreatív megoldásokat és a jövőbeli mobilitás fejlődését.