gazdaság

Nagykanizsa csatlakozott a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz

2013.08.22.

Nagykanizsa csatlakozott a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz, negyedik városként az alapító Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg után.

A szerződés csütörtöki, nagykanizsai ünnepélyes aláírásakor Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője felidézte: a kormány tavaly év végén kiemelt gazdasági régióként jelölte meg a térségét. A most már négy város alkotta központ tíz év alatt egymilliárd euró tőkebefektetést és legalább 25 ezer új munkahelyet remél a gépipar, a járműipar és az elektronikai ipar területén. A miniszter kijelentette: "valódi alulról jövő kezdeményezésként" jött létre tavaly a vasi-zalai városok alkotta járműipari központ, amely Győr és Kecskemét mellett az ország harmadik ilyen régiója. Hende Csaba úgy vélekedett: "az út- és vasútfejlesztés a kulcsa a működőtőke vonzásának", amihez kevés a helyi elhatározás, szükség van a kormány és Brüsszel támogatására is. Külön kitért a 86-os főút már zajló korszerűsítésére, valamint az M8-as és M9-es autóút terveire.

A külföldi, elsősorban német tőkével kell összefogni és összehangolni a térségben a gazdasági elképzeléseket

- fogalmazta meg.

Fontosnak nevezte a megfelelő szakképzést, a szakemberek utánpótlását, mert a régióban strukturális munkaerőhiány jellemző, vagyis nincs mindenhol elég szakmunkás és mérnök. Márpedig csak velük lehet magas hozzáadott értékű termékeket gyártani, ezeket a beruházásokat a befektetők "nem viszik keletebbre öt perc alatt" az olcsóbb munkaerő miatt. Hende Csaba azt mondta: "a Nyugat-Dunántúlt nem kell segíteni, ide befektetni kell", mégpedig abból az adóbevételből, amit az itt működő vállalkozások termelnek meg. Ezt a befektetés pedig sokszorosan térül meg a növekvő adóbevételek jóvoltából.

    Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Nagykanizsa csatlakozásával oktatási, infrastrukturális és logisztikai lehetőségekkel gyarapodik a nyugat-dunántúli központ. A városban és környékén szakképzett és képezhető munkaerő áll rendelkezésre, amely multinacionális cégeknél szerzett megfelelő munkakultúrát.
    Szíjártó Zsolt, a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: Nagykanizsa erős gépipari, autóipari és elektronikai beszállítói, illetve logisztikai háttérrel rendelkezik már. Csatlakozásával erősebb gazdasági egységbe kerül, amely vonzóbb befektetési lehetőségeket, magasabb foglalkoztatást és hosszú távú perspektívát kínál az itt élőknek és dolgozóknak.
    Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy Szombathely és Szentgotthárd erős nagyvállalatai mellett Zalaegerszegnek és Nagykanizsának tőkére, befektetésekre van szüksége, mert ez a régió elmaradottabb része, ahol azonban precíz munkakultúrával rendelkeznek az emberek.
    Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (független) azt hangsúlyozta, hogy ezt az együttműködést az iparvállalatok mozgatják, de a kormánynak és az önkormányzatoknak kell biztosítania a megfelelő infrastrukturális és szakemberhátteret a gyártáshoz.
    Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere (Fidesz-KDNP) ugyanakkor arra utalt, hogy Vas és Zala megye ipara nem versenytársa, hanem partnere kíván lenni Győrnek, éppen ezért a központnak nem észak, hanem dél felé vannak növekedési lehetőségei.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....