vasúttörténeti park

Nagycsaládosoknak rendeznek fesztivált a Vasúttörténeti Parkban

2016.09.13.

Nagyszabású fesztivált rendez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szombaton a Vasúttörténeti Parkban, az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kiemelten támogatja - jelentette be Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke és Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, az egyesületnek országszerte mintegy hetvenezer tagja van, így kiemelten fontosnak tartják, hogy a tagok személyesen is találkozzanak egymással, és ezeken a találkozókon megéljék, hogy nagycsaládban élni jó. A hétvégi rendezvényre 5-7 ezer embert várnak, regisztrálni szeptember 15-ig lehet - tette hozzá.     Az egész napos fesztiválon lesznek néptáncbemutatók, sportprogramok, bábelőadások és kézműves foglalkozások. Meg lehet tekinteni a Vasúttörténeti Park kiállításait, fellép a Forrás Néptáncegyüttes és a Málna zenekar.

A Hungarikumok utcáján a kiállítók bemutatják azokat a kiemelkedő értékeket, melyek a magyarság eredetiségét, különlegességét hangsúlyozzák. Képviselteti magát a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum is, amely több hagyományos szakmát mutat be, segítve a gyerekek pályaválasztását. Bemutatja a családokhoz kapcsolódó munkáját a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Államkincstár és az Igazságügyi Hivatal is - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Novák Katalin arról beszélt, hogy a nagycsalád erőforrás a családtagoknak és a társadalomnak is. A nagycsalád életforma, olyan közösség, ahol mindig történik valami. A magyar kormány kiemelten támogatja a családokat, köztük a nagycsaládokat is, amelyekből több mint 210 ezer él Magyarországon - tette hozzá.Az államtitkár megemlített néhány intézkedést, amelyet a családok támogatása érdekében hozott a kormány. Szólt a családi típusú adózásról, a családi pótlékról, az ingyenes tankönyvellátásról, az ingyenes, illetve kedvezményes étkezésről, a gyermekgondozási támogatás bővítéséről és az otthonteremtési támogatások bevezetéséről.

Az 1987-ben alakult NOE jelenleg több mint 250 helyi közösséggel és mintegy 14 ezer tagcsaláddal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti. Önkénteseink száma megközelíti az 1500-at. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....