e-mobilitás

Nagy Márton a világ vezető akkumulátor újrahasznosítóinak vezetőivel tárgyalt Kínában

2024.09.05.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő gazdasági lehetőségeket - közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A nemzetgazdasági miniszter által vezetett szakértői delegáció ennek érdekében elsőként kerekasztal-beszélgetést folytatott Pekingben az akkumulátor-újrahasznosítás iparágának ötvezető cégével: a Gotion High Tech, a CNGR Advanced Material, a Ganzhou Teng Yuan Cobalt, a Hithium Energy Storage, a Huanchuang (Xiamen) Technology illetékeseivel. Továbbá külön, kiemelten egyeztetett a GEM Co. Ltd., valamint a Jereh Csoport vezetőivel.

Ezt követően pedig gyárlátogatást tett a Zhejiang Huayou Cobalt Co Ltd. feldolgozó üzemében, valamint találkozott a cég vezetőivel Quzhou-ban.

Az Európai Unió széleskörűen és szigorúan szabályozza az akkumulátorgyártás teljes körforgásos folyamatát. Idetartozik a ritkaföldfémekre vonatkozó irányelv, a "Right to Repair" rendelet, valamint a 2023-ban elfogadott Akkumulátor-Rendelet, ami a teljes iparágra kiterjedően határozza meg a szabályokat.

Az Akkumulátor-Rendelet értelmében a hordozható akkumulátorok gyártói felelősek az összes akkumulátor hulladék begyűjtéséért. Ez a gyártási hulladékok kezelését és az elhasznált akkumulátorok begyűjtését egyaránt szabályozza. A rendelet magában foglalja egy visszavételi és begyűjtési rendszer létrehozásának kötelezettségét, és azt is pontosan meghatározza, hogy ezeken a helyeken, hogyan kell kezelni a hulladékot.

A rendelet meghatározza, hogy az akkumulátorhulladékot milyen arányban kell begyűjteni: a begyűjtési aránynak el kell érnie 2023 végéig a 45 százalékot, 2027 végéig a 63 százalékot, míg 2030 végéig 73 százalékot - ismertette az NGM.

A tárcavezető a kínai tárgyalások során kiemelte az olyan cégekkel való kapcsolatfelvétel fontosságát és szerepét, amelyek az akkumulátorok újrahasznosításán túlmutatóan aktívan támogatják a fenntartható és környezetbarát akkumulátor-újrahasznosítási technológiák alkalmazását, valamint az akkumulátorokat tekintve is az újrahasznosítható anyagok arányának növelésére törekednek.

Bár hazánk élen jár a high-tech akkumulátorok előállításában, az akkumulátor-feldolgozás és az értékes nyersanyagok újrahasznosítása azonban még hiányzó iparágnak számít Magyarországon és egész Európában is - emelte ki az NGM.

A nemzetgazdasági és szuverenitási szempontokat szem előtt tartva alapvető fontosságú, hogy az elektromos közlekedéshez kapcsolódó ökoszisztéma Magyarországon az elérhető legkorszerűbb és leggazdaságosabb technológiákra épülő "pre- és post-treatment" üzemek létrehozásával erősödjön tovább.

Mindez új lehetőséget nyit az ágazat számára, valamint biztonságos és környezetbarát megoldásokat biztosít a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására, valamint a feldolgozott akkumulátorokból kinyerhető hasznos nyersanyagok újrafelhasználására, ezzel is elősegítve a gyártáshoz szükséges alapanyagok előállítását - hangsúlyozta a minisztérium.

Nagy Márton ismét megállapította, hogy az elektromos közlekedés jelenti az európai ipar jövőjét. Az átállás felgyorsítása érdekében Magyarország, mint az EU soros elnöke, új közösségi szintű akciótervet dolgozott ki.

A terv javaslatokat tartalmaz többek között a töltőinfrastruktúra átfogó fejlesztésére, a vásárlási támogatások bevezetésére és a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozására - idézte fel az NGM.

 


Borítókép: Hévíz, 2024. május 1. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond Hévíz várossá nyilvánításának 32. évfordulóján tartott ünnepségen a városháza előtti téren 2024. május 1-jén. MTI/Katona Tibor

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....