MOL

MOHU néven működik majd a Mol új hulladékgazdálkodási cége

2023.01.22.

MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. lesz a neve a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős cégnek; a Mol 35 évre nyerte el az évi 4-5 millió tonna hulladék kezelésére vonatkozó magyarországi hulladékkoncessziót.

A Mol minap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a koncesszió nyári bejelentése óta meghirdették az intézményi alvállalkozói pályázatot, amelyben azokat a partnereket keresik, amelyekkel együtt tudnak dolgozni a koncesszió megvalósításán. A felhívásra több száz pályázat érkezett.

Lefolytatták a 2024. január 1-vel induló országos kötelező visszaváltási rendszerhez szükséges visszaváltó automaták beszerzési eljárását. A Mol a visszaváltási rendszerben kulcsszereplő italpalackozók és kiskereskedelmi egységek érdekképviseleti szövetségéivel együttműködésben készül a rendszer bevezetésére és a visszaváltó automaták 2023-ban induló telepítésére.

A vállalat jelezte azt is, hogy megkezdték a tárgyalásokat a hulladékkezelő gazdasági létesítmények üzemeltetőivel és tulajdonosaival a szükséges kapacitások lekötéséről.

A MOHU székhelye Budapesten, a Galvani utcában lesz, és a tervek szerint a jövőben több száz alkalmazottat foglalkoztat majd. A társaság élén Pethő Zsolt vezérigazgató áll, aki 1998 óta a Mol-csoportnál dolgozik. Korábban a Mol Petrolkémia jogelőd, a TVK Nyrt. vezérigazgatója volt, később pedig a Molon belül a kereskedelem és optimalizálás divízió igazgatói pozícióját töltötte be.

A közleményben Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese kifejtette: a cél a versenyképes, fenntartható, transzparens hulladékgazdálkodás, amely elsősorban alapanyagként tekint a hulladékra. A tevékenység illeszkedik a Mol stratégiájába, amelyben azt tűzte ki célul, hogy a régió körforgásos gazdaságának vezető szereplője lesz - hangsúlyozta a vállalat.

A Mol egyebek mellett azt vállalta, hogy következő 10 évben mintegy 185 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, és öt év alatt felépít egy új, évente minimum 100 000 tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt.

Vállalták azt is, hogy 2040-ig a hazai települési hulladék jelenlegi, 32 százalékos újrahasznosítási aránya eléri a 65 százalékot, a hulladéklerakókba kerülő hulladék arányát pedig 10 százalékra csökkentik a jelenlegi 50-ről.

A Mol jelenleg is évi 100-120 ezer tonna saját hulladék sorsáról gondoskodik, az újonnan létrehozott MOHU azonban évente már mintegy 5 millió tonna lakossági és intézményi, vállalati, vegyes és elkülönített hulladék begyűjtésének és kezelésének megszervezésért fog felelni - közölték.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....