autóeladás

Modellváltás fékezte a Daimler autóeladásait az év elején

2019.03.11.

- A Daimler hétfői közleménye szerint az év első két hónapjában 333 ezer Mercedes-Benz személygépkocsit értékesített a konszern, 6,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Februárban 153 ezer autót értékesített a Mercedes-Benz világszerte, szintén 6,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az eladások csökkenésének oka a legnépszerűbb SUV és kompakt járműkategóriákban végrehajtott modellváltásra vezethető vissza. Miközben az új modellek gyártása még nem futott fel kellőképpen, a kifutó modellek már alig, vagy egyáltalán nem fogynak.

Az új B-osztály eladásai például a februári bemutatás után 16 százalékkal nőttek Európában, Németországban pedig 40 százalékkal. A Mercedes-Benz 63 ezer autót értékesített Európában az év második hónapjában, 0,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, az első két hónapban pedig 121 ezret, 5,7 százalékkal kevesebbet. Németországban viszont a januári visszaesés után februárban az egy évvel korábbit 7,3 százalékkal meghaladó, tíz éve a legtöbb, 23 ezer Mercedes-Benz autó kelt el az új modellek kedvező piaci fogadtatásának köszönhetően.

Az eladások februári növekedését elsősorban az új A-, B- és C-osztályú modellek vezették. A január-februári 42 ezres németországi értékesítés azonban még ezzel együtt is 2,4 százalékkal marad el az előző évitől. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben 59 ezer autót értékesített a Mercedes-Benz februárban, 9,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, az év első két hónapjában pedig 152 ezret, 4,8 százalékkal kevesebbet. Ezen belül Kínában 41 ezer autót adtak el februárban, 5,4 százalékkal kevesebbet.

Az év első két hónapjában azonban 112 ezer autót értékesített a Mercedes-Benz Kínában, ami 0,9 százalékkal haladja meg a 2018 első két havi eladásokat. Az Egyesült Államokban februárban 22 ezer autót adott el a Mercedes-Benz, 12,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél, az év első két hónapjában pedig 44 ezret, 11,8 százalékkal kevesebbet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....