gépjárműadat-lekérdezés

Mobil applikációval is elérhető az online gépjárműadat-lekérdezés

2016.11.21.

Mobil applikáción keresztül is elérhető a tavaly októberben indított online gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás, amelynek segítségével információt kaphatnak a vevők a megvásárolni kívánt használt gépjármű kilométeróra-állásáról, eredetiségéről, tényleges állapotáról - hívta fel a figyelmet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) hétfői közleményében.

A tájékoztatás szerint havonta átlagosan több mint 50 ezer használt gépjármű cserél gazdát Magyarországon, és egyre nagyobb az igény arra, hogy a vásárlók több információt tudjanak meg a megvenni kívánt autóról.

A KEKKH online gépjárműadat-lekérdező szolgáltatását tavaly az utolsó negyedévben csaknem hatezerszer vették igénybe. Idén viszont már január végéig megközelítette a hatezret a lekérdezések száma, október végéig pedig összesen csaknem 50 ezer alkalommal vették igénybe a szolgáltatást.

A hivatal közleményében felidézte: az ügyfélkapu-regisztrációt vagy a telefonos azonosítási szolgáltatásra vonatkozó regisztrációt követően a webes ügysegéd felületen elérhető lekérdező a rendszám megadása után összesítve ad meg minden lényeges tudnivalót, így például a nyilvántartásban szereplő kilométeróra-állást és annak rögzítési időpontját is tartalmazza a lista.

A rendszerből azt is megtudható, hogy körözés alatt áll-e az autó, illetve a gépjármű pontos megnevezését, típusát, eredeti színét, színkódját is lehet ellenőrizni. A legfontosabb információk lekérdezése mellett több, a műszaki adatlapon megadott adat is összeegyeztethető a rendszerben tárolt információkkal.

A fentieken túl a forgalmi engedély száma, a jármű gyártási éve, az első nyilvántartásba vétel időpontja, a műszaki érvényességi idő is megnézhető az elektronikus rendszerben. Ellenőrizhető továbbá a saját és együttes tömeg, a szállítható személyek száma, a hengerűrtartalom, a hajtóanyag pontos meghatározása, a teljesítmény, az ülések és az állóhelyek száma, valamint az is kiderül a lekérdezőből, hogy forgalmi korlátozás alatt áll-e az adott gépjármű.

A tájékoztatás szerint a használt gépkocsik vásárlásával kapcsolatos kockázatokat mérsékelni képes szolgáltatás az összes funkciójával már elérhető az okmányügyintézés ingyenesen letölthető mobil applikációjában, az okmányappban is. Így bárhol és bármikor, akár a vásárlás helyszínén lehetőség van a gépjármű műszaki adatainak lekérdezésére.

A szolgáltatás díját online bankkártyás fizetéssel lehet rendezni. Ez egy autó esetében 625 forint, viszont öt gépjárműért csak 1375 forintot kell fizetni - közölte a KEKKH.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....