mini

MINI és jótékonyság a The Ritz-Carlton Budapestben

2024.03.20.

A Menedzserszövetség „Női Vezetők a Társadalomért! Együtt. Működünk!” című nőnapi kampányának létrejöttét támogatta a MINI.

A hazai felsővezetők társadalmi és szakmai elismertségének, hírnevének és megbecsülésének erősítését zászlajára tűző és ezáltal a modern és sikeres társadalom építéséhez hozzájáruló Menedzserszövetség március 8-án, nőnapon indította útjára a „Női Vezetők a Társadalomért! Együtt. Működünk!” című kampányát. A kezdeményezés célja, hogy a Menedzserszövetség bemutassa női vezető tagjait, és felhívja a figyelmet példaértékű munkájukra.

A nőnapra időzített kampány nyitóeseménye a Remind Bookazine és a Zenon Clinic közreműködésével életre hívott Charity Fashion Market exkluzív jótékonysági ruhavásár volt. A The Ritz-Carlton Budapest épületében szervezett program különlegessége, hogy a kampány szereplői és a Menedzserszövetség további női vezetői által felajánlott exkluzív pre-loved ruhákon és kiegészítőkön túl, hazai tervezők egyedi dizájner darabjait is meg tudták vásárolni a rendezvény látogatói. A pre-loved darabok és a felajánlott tervezői mini kollekciók teljes bevételével – mintegy kétmillió forinttal – a Menedzserszövetség az UNICEF Magyarország misszióját támogatta.

„Fontosnak tartjuk az elnökséggel és tagjainkkal együtt, hogy vezetőként tudásunkkal, tapasztalatainkkal segítsük a társadalmat, valamint mindenki saját lehetőségei szerint támogasson fontos társadalmi ügyeket, civil szervezeteket. Ahogy a nőnapi kampányunk, úgy a kampány nyitóeseménye is nagyon különleges volt. Női vezetőinkkel és magyar tervezőkkel összefogva a 2022 telén megszervezett első, nagyon sikeres jótékonysági karácsonyi ruhavásár programunkat továbbfejlesztve egy exkluzív nőnapi programot szerveztünk, mellyel az UNICEF Magyarország munkájához járultunk hozzá közösen” – emelte ki Buday Kollárik Tímea, a Menedzserek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója és a program megálmodója.

A nőnapi esemény létrejöttét a MINI magyarországi képviselete is támogatta és a The Ritz-Carlton Budapest épülete előtt exkluzív bemutatót tartott a brit prémiumgyártó vadonatúj modellje, a MINI Countryman C főszereplésével. „A MINI globális BIG LOVE kampányához tökéletesen kapcsolódik a Charity Fashion Market kezdeményezés, melyet örömmel támogattunk. A vadonatúj harmadik generációs MINI Countryman így egy valóban izgalmas, pezsgő, sokakat megmozgató esemény részese tudott lenni“ – mondta el Németh Balázs, MINI márkavezető az esemény alkalmával.

Az exkluzív ruhavásáron a következő hazai divatmárkákkal találkozhattak a látogatók: AERON, ARTYPICAL NUDE BY NUBU, DAIGE BUDAPEST, HELGATOTH, LAVIDAYARN, NINI, NUBU, PLIÉ, SECONDLAND, SUGARBIRD, TOTHBORI, VALBONA LEATHER, VIKTORIAVARGA, ZHOJA.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....