Suzuki S-Cross

Milyen lett a magyar hibrid? – Suzuki S-Cross full hibrid teszt

2023.02.01.

Gyári adatok alapján nem jobb semmiben az új full hibrid Suzuki S-Cross, mint az eddigi lágy hibrid. De mi a valóság?

Nem lennék most a Suzuki marketingesei helyében. Az eddigi lágy hibrid mellé ugyanis befutott a 140 voltos full hibridrendszerrel ellátott, tehát már önállóan villanyról közlekedni képes Suzuki S-Cross, ami mindössze egy szög egyszerű robotizált automatát kap, a csomagtartója 137 literrel kisebb a padló alatti akkumulátor miatt, és jóval gyengébb is, mint a lágy hibrid, mégis 2,6 millió forinttal drágább. Ráadásul mindössze annyi különbözteti meg őket, hogy a lágy hibrid kék, míg a full hibrid fekete logót kap a hátuljára. Hát, itt némi furgangra van szükség, amit meg is lépett a Suzuki.

Például azzal, hogy mostantól nem érhető el automatával a lágy hibrid verzió, szóval kénytelen lesz full hibridet választani, aki szeretné élvezni egy automata kényelmét, már, amennyire ez lehetséges egy robotizált váltó esetében. Amikor már azt hittem, hogy végleg kikoptak, akkor jelenik meg a Suzuki ezzel a hatfokozatú, általuk AGS-nek hívott szerkezettel, ami mai szemmel szörnyen lassan vált. Bár ki tudja, lehet, hogy valakinek bejön majd, hogy ennyire érezni a váltásokat, és még menő váltófüleket is kapunk a kormány mögé.

Sajnos érződik a Suzuki első önálló full hibridjén, hogy a kényszer és az időnyomás szülte. Igyekeztek minél előbb megfelelni az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normáknak, ezért elkezdtek egy „öntöltő” hibriden dolgozni, ugyanakkor valószínűleg próbálták lent tartani a fejlesztési költségeket, ezért a meglévő polcokról válogattak. Talán így kerülhetett a célgép Jimny 1,5 literes, kissé átalakított szívómotorja az S-Crossba, ami ugyan takarékos és nyomatékos, de egy családi szabadidőautóban egyszerűen túlságosan bárdolatlannak hat. Magasabb fordulaton ráz, autópálya tempónál pedig hangos.

Ráadásul egy ekkora testhez ma már kevésnek érződik a 116 lóerő, pláne a lágy hibrid 130 lovas turbómotorjához képest. Persze szó sincs róla, hogy ne lenne képes könnyedén felvenni a hétköznapi forgalom tempóját, pláne, ha nagyobb gázadásra még a villany is rádolgozik, ugyanakkor mai szemmel szokatlanul erőtlen a full hibrid. Kicsit olyan, mintha nem is hosszan terveznének ezzel a hajtáslánccal, inkább valamilyen áthidaló megoldás lenne.

Eleinte megijesztett, ugyanis az első közös utazásunk során egy centit nem ment villanyról. Aztán később árnyalódott a kép, de igazából sosem értettem meg igazán a működési elvét. Először is kiderült, hogy rendkívül érzékeny mindenre, legyen az a fűtés vagy a környezet hőmérséklete. Például 23 fokos fűtésnél szinte sosem állította le a benzinmotort, 22,5-nél már igen. Abban sem volt rendszer, hogy megálláskor leállítja-e a benzinmotorját, vagy sem. Márpedig ez egy hibridtől szerintem minimum elvárható lenne. Még egy start-stoppos autó is kiszámíthatóbb ennél.

Ideális körülmények között képes egész hosszú távokat megtenni villanyról. Alacsony terhelésen, egyenletes tempóval akár 1-2 kilométert is képes hangtalanul megtenni, N-be kapcsolva a váltót pedig meglepően hatékonyan kigurul, pedig elég nagy a homlokfala. Néha még elindulni is képes villanyról, ugyanakkor ehhez a forgalom tempójánál lassabb elindulás szükséges. Összességében tehát nem hat kiforrottnak ez a hajtáslánc – amire egyébként 3+7 év garancia jár a Suzukinál –, pedig a fogyasztása egyáltalán nem volt rossz.

Végül 6,0 literben állapodott meg a nagy tesztátlag, ami egy összkerekes autótól remek. Városban akár ez alá is vihető a fogyasztás, autópályán viszont akár 7,5-re is felcsúszik, ha nem használ villanyt. Viszont a lágy hibrid még így is gazdaságosabb a gyári adatok szerint. Akkor viszont mi értelme a full hibridnek? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Vitarában mire lesz képes ugyanez a hajtáslánc. Van egy olyan érzésem, hogy a kisebb kasznival gördülékenyebb lehet majd az összkép.

Jelenlegi árlistája szerint 11,05 millió forintról indít a full hibrid S-Cross, a közepes GL+ felszereltséggel, ami már elég jó ellátmányt ad. Nálam a közel 13 millió forintos, összkerekes, panoráma tetős, holttérfigyelős csúcsverzió járt. Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy egy S-Cross ennyibe kerülhet, de ezzel már elért a Toyota és Honda hibridek magasságába. Tehát nagyon jónak kéne lennie, hogy elnézzük az olcsó anyagokat és a nehezen csukódó ajtókat a hibrid S-Crossnak, még akkor is, ha versenytársainál tágasabb.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....