fuvarozás

Milliárdos kárt okozott az útdíjakkal is trükköző fuvarozó céghálózat

2023.06.18.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy fuvarozó vállalkozó ellen, aki 1,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek az útdíjak és egyéb közterhek megfizetésének kijátszásával - közölte a főügyészség az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a férfi - stróman ügyvezetők közreműködésével - olyan céghálózatot hozott létre, amellyel éveken keresztül elkerülte az útdíjak, bírságok, valamint a munkabért terhelő járulékok befizetését.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint 90 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat - írták, hozzátéve: a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozzák. Emellett a vádlottal szemben csaknem 250 millió forint erejéig, illetve több céggel szemben további vagyonelkobzásra is indítványt tett a főügyészség.

A vádirat lényege szerint az elkövető olyan céghálózatot alakított ki, amelyben a fuvarozáshoz használt járművek bejegyzett tulajdonosa és üzembentartója eltérő cég volt, a fuvarozási tevékenységet pedig egy tőlük független, harmadik társaság számlázta ki.

Azáltal, hogy a gépjárművek tulajdonosa és üzembentartója elvált egymástól, az üzembentartó társaságok vagyonnal nem rendelkeztek, a fuvarozási tevékenységből származó bevétel pedig a számlázó társaságoknál realizálódott, a vádlott ellehetetlenítette az útdíj és az egyéb közterhek behajtását - ismertette a főügyészség. Kiderült az is, hogy a vádlott a cégeket rendszeresen cserélte annak érdekében, hogy ne keltse fel a hatóságok figyelmét.

A strómanokkal szemben külön büntetőeljárások folynak - írták a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....