A gyanúsított sportot űzött abból, hogy taxival utazott, de soha nem fizetett. A debreceni bűnügyesek csalás miatt nyomoztak a 19 éves férfival szemben.
Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Így működik a legújabb átverési trükk.
- Mágnes segítségével csalta el a kötelező pihenőidejét egy teherautó vezetője, akit a pénzügyőrök Bükkábrány külterületén ellenőriztek, a sofőrnek több mint egymillió forintnyi bírságot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Pénzt akart kicsalni az olasz autógyártótól, a klónozott hang miatt bukott le.
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki jogellenesen adta ki magát a többségi tulajdonába tartozó, autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozás ügyvezetőjének, és a hatóság szerint több bűncselekményt is elkövetett - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség minap az MTI-t.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei néhány óra alatt két olyan teherautót is ellenőriztek, amelyekben a sofőrök távirányítóval manipulálták a menetíró készülékek adatait.
Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintért cserébe sikeres forgalmi vizsga elintézését ígérte, a vizsga letételére pedig egy másik férfit kért fel.
Sikkasztásra szakosodott csapatot számoltak fel a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók: egy férfi, a lánya és harmadik társuk luxusautókat vett bérbe, majd lízingbe továbbadta, ezzel legalább 135 milliós kárt okoztak - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
- Jogerősen letöltendő börtönre ítélték azt a férfit, aki autók eladásából, cseréjéből próbált jövedelmet szerezni, de vevőit többször is becsapta - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője minap az MTI-t.