AutoPalace
A VW AG egyik méztelepe
Győri hungarikum
Ki mondta, hogy csak autók és motorok készülhetnek a klasszikus járműipari telephelyeken? Itt van például Győr, ahol nem csak hivatásos méhészek termelnek mézet. Már akkor felmerült a kérdés, hogy mi egyebet lehet még termelni, amikor dübörögtek a motorok és a szalagokon autók készültek. Ki hinné, hogy két járműgyártó is a mézet választotta melléküzemágnak. Akkor még nem is sejtették, hogy egy éven belül nagyon is aktuális lesz profilváltásra gondolni. Első lépcsőben még csak a villanyautó jött szóba, később más termékek is felkerültek a listára.
Az Audi Hungária győri telephelyén például saját termésű paprikával megerősített mézet kreáltak, így a kis üveges termék igazi hungarikum lehet.
A győri Audi prémium mézterméke
A Bentley megtörte a monopolhelyzetet
Nem sokáig maradt meg az Audi édes monopolhelyzete, mert néhány hónap múlva megjelent a konkurencia, hiszen egy másik és ugyancsak VW-konszernhez tartozó márka is beszállt a méz bizniszbe, amivel ezen a területen is verseny alakult ki a cégcsoporton belül. A győri Audi után méhészetet működtet már a Bentley is az Egyesült Királyságban: a német tulajdonú brit luxusmárka a Crew-i telephelyén termel mézet, méghozzá nem akárhogyan, hiszen a kaptárakat a legendás B-betűs embléma ékesíti. A profilbővítés ugrásszerű növekedést jelentett, hiszen néhány nap alatt 120 alkalmazottal bővült a dolgozói létszám.
Emblematikus szárnyalás
Növelik a méztermelést
Egyik cég sem gondolja, hogy a legnagyobb mézgyártó legyen és hogy megállíthatja a globális méhpusztulást, de amellett hogy kis lépés, jó reklámfogás is környezetvédő szerepben tetszelegni. Crew-ban évi 15 kilogramm mézet termeltek eddig, de tervezik a kapacitásnövelést, különösen most, hogy leáll a járműgyártás.
Az autókkal ellentétben a csekély mézmennyiség nem kerül piacra, azt jótékony célra fordítják, de jutott már néhány olyan törzsvásárlónak, aki Bentaygát vagy Continentallt rendelt.
A patinás brit Bentley nemcsak méhes akcióval igyekszik védeni a környezetet: a telepehely gyártói szénlábnyomát azzal is csökkentik, hogy felépítették 2,7 MW-os kapacitású napelemes erőműrendszerüket, ami az Egyesült-Királyságban a legnagyobb járműipari energiatermelő egység.
Bentley méhészet
Whiskyvel is beszálltak
A fénykorban Dom Perignon pezsgőkkel és kristálypoharakkal telis csomagtartóval adta át új autit ügyfeleinek az Aston Martin. Most bővült az italkínálat és üveges kiszerelésben is élvezhető az Aston Martin-életérzés. Hála annak a szerződésnek, amit whiskygyártóval kötött a patinás brit luxusautó-márka: az 1779-ben alapított Bowmore főzde 12, 15, 18 és 25 évig érlelt single malt whiskyket kínál. Kizárólagos beszállítójának ellentételezésenként az Aston Martin dizájnerei különleges üvegeket terveztek a skóciai Islay szigetén készülő italoknak, melyek modern technológiával készülnek, miközben őrzik a márka örökségét.
„A limitált kiadású üveg igazi különlegesség a whisky-szakértők és az Aston Martin rajongók körében” – állítja Andy Palmer, a márka elnök-vezérigazgatója. „A két márka között sok a hasonlóság: mindkét cég tökéletesen megtervezett, gyönyörűen megalkotott termékeket készít, gyakran előrukkolva limitált kiadású különlegességekkel, melyekkel az örökségünket ünnepeljük.”
Korábban Dom Perignon pezsgő járt az Aston Martinokhoz
A Nissan is beszállt
Némileg eltérő az angliai Sunderlandben működő Nissan kapcsolata a klasszikus itallal, miközben hasznos és környezetbarát együttműködést alakított ki a Bruichladdich-i whiskyfőzdével, akinek úttörő szellemű tulajdonos teljessé tette az energia-önellátás kiépítését.
A képlet egyszerű: tápláld whiskyből villanyautódat, benzin helyett Mark Reynier saját termelésű energiát tankol. A elektromos hajtású Nissan Leaf alkotja a végső összekötő elemet a skóciai Hebridák Islay szigeti üzemtulajdonos kísérletében, hogy teljesen függetlenné váljon az energiaellátás területén. A 130 éves és díjnyertes whiskyfőzde alkalmazza a Biowayste rendszert, mely lehetővé teszi, hogy a lepárlási folyamat során keletkező hulladék-termékek felhasználásával termelje meg saját magának a szükséges villamos energiát: az anaerob lebontás során termelt biogázt használják fel elektromos energia termelésére. Így a whiskyfőzde által termelt elektromos árammal Mark Reynier teljesen karbon-mentesen tudja használni villanyautóját.
Ennek megünneplésére a Nissan és a Bruichladdich közösen piacra dobott egy korlátozott mennyiségben forgalmazott organikus whiskyfajtát, amelynek palackját Leaf-címke díszíti.
Villanyautótankolás biogázból
Nem öko-harc
Mr. Reynier rendkívül jó tapasztalatokat szerzett: „Fantasztikusan jó vezetni a Leaf-et. Nyomasztó volt, hogy miközben nagy lépéseket tettünk energetikafüggetlenítésünk érdekében, autómban Anglia legdrágább benzinét használtam, amit a nagy szigetről kellett beszereznem. A villanyautó lehetővé tette, hogy szakítsak a drága gyakorlattal.”
A Bruichladdich whiskyfőzde már régóta számos újítás megvalósítója és forrása. Három vállalkozó szellemű fivér építette 1881-ben, melynek révén először került elektromos áram az 596 négyzetkilométeres szigetre. Viktóriánus-stílusú épületének jól kitalált terve megelőzte korát, a whisky-gyártásban ma is használják minden korabeli berendezését.
Napjainkban a lepárló összes melléktermékét visszaáramoltatják az energia-termelésbe és a gyártásba. A seprőt (a feldolgozott árpát) a helyi farmerek marha-takarmányként használják fel, a hígított marhatrágyát pedig kiszórják a földekre, ahol a lepárlónak termesztik az árpát.
A lepárlás után visszamaradó, pot ale-nek nevezett vizes mellékterméket biogázzá alakítják át, amely a lepárlót árammal ellátó generátorok tüzelőanyaga. Az anaerob lebomlása során erre a célra kitenyésztett mikrobák bontják le a mellékterméket, aminek során magas minőségű biogáz termelődik.
Mr Reynier: „Nem vagyunk öko-harcosok, de meg akartuk nézni, mit tehetünk a magunk részéről. A legtöbb ilyen rendszer kissé bolondosnak, meggondolatlannak tűnik, és nincs kereskedelmi hasznuk, ennek viszont van. Bár maga a technológia már 1860 óta létezik, ilyen kis méretekben csak most vált kifizetődővé az alkalmazása.
Leaf whiskyvel