ICDP

Merre tart az aftersales?

2018.12.20.

Az utóbbi években az ICDP nagy hangsúlyt fektetett kutatásaiban a vásárlók hozzállására az aftersales innovatív megoldásaival kapcsolatban. Új igények, új technológiai megoldások tehetik könnyebbé az autók fenntartását.

Olyan (részben) újdonságokról beszélünk, mint a hozom-viszem szolgáltatás, a szervizelés elvégéze otthon/munkahelyen, mindent magába foglaló fenntartási csomagok, vagy éppen a hálózatba kapcsolt autók nyújtotta lehetőségek.

Bár sajnos Magyarország továbbra sem kutatási területe a kutatószervezetnek, érdemes kitekinteni nyugatra és megnézni, az ottani autótulajdonosok hogyan is állnak ezekhez a szolgáltatásokhoz. Olaszország sok szempontból hasonló eredményeket produkált a múltban, mint amire Magyarországon is számítanánk.

Az olaszok nem igazán érdeklődtek az innovatív megoldások iránt: egyrészt nem igazán engedhették meg maguknak, hogy az azokért fizetendő extra költségeket bevállalják, ott is kialakult az a hazánkban is jellemző trend, mely szerint a tulajdonos és autószerelő között sokszor több évtizezed, bizalmi kapcsolat alakul ki. Persze az sem segített, hogy a szolgáltatók tisztában voltak ezzel, így nem is törték magukat, hogy a potenciális érdeklődők egyáltalán tudomást szerezzenek a lehetőségekről.

Ugyanakkor úgy tűnik, mindez mára megváltozott. Az ICDP idén Októberben végzett felmérése azt mutatja, az olaszok felfedezték maguknak ezeket az új lehetőségeket. A kutatás során 1.000, 25 és 65 év közötti sofőrt kérdeztek meg, akik az utóbbi 8 évben új- vagy használt autót vásároltak és az utóbbi 12 hónapban jártak szervizben.

A fent felsorolt szolgáltatásokat tekintve a következő eredmények születtek:

  • Hozom-viszem: A megkérdezettek 65%-a mindenképpen számításba venné a lehetőséget, az arány pedig 8%-al magasabb a prémium autók tulajdonosai között. Az új autók vásárlói 47%-ban érdeklődnek, de a használt autót választók 41%-a is érdeklődést mutatott, abban pedig mindkét csoport egyetértett, hogy legfeljebb 30 eurót fizetnének a szolgáltatásért. Leginkább a középkorúak számára volt vonzó az ajánlat (84%), ami nem meglepő, tekintve, hogy minden bizonnyal ők a legelfoglaltabb korcsoport.
  • Otthoni/munkahelyi szervizelés: Kevesebben, de azért így is szép számmal érdeklődnek a szervizelés legkényelmesebb formájáért a tulajdonosok. 45% mondta azt, hogy kipróbálná a lehetőséget és a hozom-viszem-hez hasonlóan legfeljebb 30 eurót fizetnének érte. Viszont az új autót használók negyede hajlandó lenne akár 50 eurót is áldozni a kényelemért.

  • Mindent magában foglaló szervizcsomagok: A válaszadók kétharmada mutatott érdeklődést, elsősorban a praktikusság és a költség-hatékonyság miatt. Ugyanakkor sokan hezitáltak, egyrészt a csomagok magas ára miatt, amik olyan szolgáltatásokat is tartalmaznak, amikre nekik nincs szükségük, ráadásul az is visszatartja a keresletet, hogy az emberek nem akarják elkötelezni magukat egy márkaszerviz felé.

  • Hálózatba kapcsolt autók: Sok új autó már hálózatba kapcsolba érkezik és alkalmas arra, hogy bizonyos adatokat megosszon a gyártóval és annak szervizhálózatával. Ennek bőven vannak előnyei: Távolról felvett diagnosis, kommunikáció az autó tulajdonosával annak vezetési szokásairól. A válaszadók fele gondolkodás nélkül osztaná meg adatait a gyártóval, de még nagyobb érdeklődést mutatnak azok, akik prémium autót használnak, vagy évente több, mint 20.000 kilómétert tesznek meg a járművel.

Magyarország minden bizonnyal még a néhány évvel ezelőtti Olaszország állapotában van. Nem igazán érdekel minket és amúgy sem tudunk róla, hogy vannak ilyen lehetőségek. Kérdés, mennyi idő kell, hogy mi is rálépjünk a modern aftersales útjára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....