Lexus CT200h

Megújul a Lexus belépő modellje, a CT

2017.06.17.

A Lexus 2010-ben mutatta be a CT 200h modellt a Genfi Autószalonon, azóta mintegy 300 ezer ilyen autót értékesített világszerte, amiből közel 75 ezer darab a típus egyik legnagyobb piacán, Európában talált gazdára.

A mostani modellfrissítés során a környezetbarát hibrid Lexus a CT 200h erősségeire épít, megőrizve az autó közismert értékeit, vagyis csekély fogyasztását és legendás megbízhatóságát – ugyanakkor megújítva külső megjelenését. A CT 200h immár sokkal modernebb és agresszívebb orrkialakítást visel: a márka jellegzetes orsó formájú hűtőmaszkját ezentúl hálómintázatú rács díszíti. A lökhárító közvetlenül a Lexus embléma alatt keresztezi a hűtőrácsot, a ködfényszórók foglalata pedig szürke metálfényezést kap, amit háromszög keresztmetszetű, éles peremű díszléc keretez. A “nyílhegy” formájú nappali menetfények új helyre, a projektoros fényszórók fölé kerültek, egybeolvadva az autó oldalsó karaktervonalával. 

Az autó hátsó részét az új, “L” alakú lámpatestek sportosabbnak és szélesebb kiállásúnak láttatják. A szélesebb hátsó lámpatestek minden funkciója LED-technológiával működik; az alul látható LED irányjelzők erős fénye még inkább kiemeli az “L” formát, így az új CT hátulról is jól észrevehető. A CT 200h keréktárcsái is sportosabb stílusúak, az alapfelszereltséghez tartozó 15 colos kerekektől kezdve egészen az F SPORT változat 17 colos, sötét metálfényezésű könnyűfém keréktárcsájáig.

Az utastéri felszereltségi listán új tétel a nagyobb, 10,3 col széles kijelzővel kínált Lexus navigációs rendszer (a kifutó modellben 7 colos volt a monitor). A kabin színválasztéka is bővült: az új kárpitok közt szerepel a kéttónusú, sima tapintású bőr, egy szövetből és tartós szintetikus bőrből összeállított kombináció és egy vadonatúj szövetkárpit.

A Lexus CT 200h biztonságát immár az alapfelszereltségtől opcionálisan elérhető Lexus Safety System + csomag növeli, amelyben olyan fejlett berendezések találhatók, mint az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS), a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) kormányzási rásegítés funkcióval, az automatikus távolságifény-vezérlés (AHB) és a jelzőtábla-felismerő rendszer (RSA).

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....