SUV
A Nissan, a Renault, a Volkswagen, a Seat és a Peugeot sikermodelljei mellett belépett a piacra a Skoda és a frissen felújított Ford Kuga is igen népszerű. Tavaly 1,5 millió ilyen szabadidő-autót adtak el Európában, idén a számuk meghaladhatja az 1,8 milliót - vélik az LMC Automotive piackutató szakértői. Az idei év igen erős volt, jövőre nem várható ekkora ugrás, de 2020-ra a piac eléri a kétmilliót, 2021-re pedig az SUV-k teszik majd ki az autópiac harmadát - ez az arány lassan már nálunk, a magyar autópiacon is valóság.
A Nissan Qashqai ugyan piacvezető Európában, de a nyomában ott lohol a Volkswagen Tiguan, amelynek eladásai - a Jato Dynamics adatai alapján - 45 százalékkal nőttek az első háromnegyed évben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ennél is durvább az év autójának is kikiáltott Peugeot 3008 iránti kereslet megugrása, a szép crossoverből 157 százalékkal több fogyott ugyanebben a periódusban. Bár kissé visszaestek az eladások, nagyon népszerű a kontinensen a Hyundai Tucson és a Kia Sportage.
A Peugeot 3008 a tavaly októberi bevezetése óta átlépte a háromszázezres eladási határt, ez az a modell, amely kilendítette a holtpontról az oroszlános márkát és elkezdett profitot termelni. A modellből nem a fapados, hanem a jól felszerelt GT változatok a menők, ezek teszik ki az értékesítés 38 százalékát.
A Ford sem panaszkodhat, a megújult Kuga iránt 20 százalékkal hízott meg az érdeklődés, a modell feljött a kompakt SUV-k éves eladási rangsorában az ötödik helyre. A Kugából is a drágább verziók fogynak: a Titanium felszereltséget a vásárlók 43 százaléka választotta, 27 százalékuk pedig a sportos ST-Line verziót vitte. A prémium változatok előnyének az az oka, hogy igen nagy az árrés a kompakt autók és a kompakt szabadidő-autók között. Míg Németországban a kompakt SUV-k átlagára 31 946 euró (10 millió forint), addig az alsóközép-kategóriásoké 26 391 euró (8,3 millió forint). Az autógyártók profitjának jelentős része ebből a szegmensből érkezik a kasszába.
Ha kissé lassul is 2018-2019-ben a növekedés üteme, egészen biztos nem drasztikusan, hisz hamarosan érkezik a magyar piacra is az Opel Grandland X, a Skoda Karoq, majd a Citroen C5 Aircross és a Mitsubishi Eclipse Cross. A Jeep már itthon is forgalmazza az új Compasst, amelyre csak Németországban és csak szeptemberben 3282 megrendelés érkezett, a Hyundai Kona bevezetése és értékesítése pedig elindult.
Szeptemberben a teljes európai autópiac tíz százalékát ezek az autók tették ki, míg tavaly szeptemberben csak 8,1 százalék volt az arányuk. Míg Németországban és Olaszországban mérsékelten népszerűek, addig a Baltikumban, Skandináviában és Magyarországon is csúcsokat döntenek. Az autók többsége, mintegy 59 százaléka még mindig dízel, ugyanakkor nőtt az igény a benzines változatokra, amelyek kilenc hónap alatt 28-ról 35 százalékra tornászták fel népszerűségüket. Érdekes, hogy bár a gyártók kiemelik a szabadidő-autók terepképességeit, a vásárlók csupán 24 százaléka igényli. A tavalyi arány még 28 százalék volt. Néhány modell kivétel: a Honda CR-V vásárlóinak 61 százaléka, a Mazda CX-5 vevőinek 49 százaléka és a Volkswagen Tiguan ügyfeleinek 47 százaléka bepipálta a 4x4-es opciót.
Európa legkelendőbb kompakt szabadidő-autói
(2017. I-IX. hónap) (növekedés 2016-hoz képest)
1. Nissan Qashqai 195 188; +8.2%
2. VW Tiguan 179 411; +45%
3. Peugeot 3008 122 984; +157%
4. Hyundai Tucson 115 776; -3,3%
5. Ford Kuga 114 651; +20%
6. Kia Sportage 102 989; -7,0%
7. Renault Kadjar 84 230; -13,5%
8. Seat Ateca 58 382 (új)
9. Nissan X-Trail 57 503; +19%
10. Toyota RAV4 54 242; +0,6%
Ezekben az országokban népszerű a kompakt SUV
(2017. első kilenc hónap)
1. Lettország 18,3%
2. Észtország 18,2%
3. Írország 17,7%
4. Litvánia 14,3%
5. Spanyolország 13,5%
6. Magyarország 12,8%
7. Norvégia 12,7%
8. Finnország 12,4%
9. Ausztria 11,4%
10. Egyesült Királyság 11,3%
Magyarország legnépszerűbb szabadidő-autói (SUV)
(2017. I-XI. hónap)
1. SUZUKI VITARA 7779
2. DACIA DUSTER 3518
3. FORD KUGA 2213
4. NISSAN QASHQAI 1863
5. HYUNDAI TUCSON 1543
6. OPEL MOKKA X 1232
7. TOYOTA RAV4 1205
8. KIA SPORTAGE 1122
9. TOYOTA C-HR 995
10. RENAULT CAPTUR 822
11. VOLKSWAGEN TIGUAN 698
12. NISSAN JUKE 635
13. VOLVO XC60 539
14. JEEP RENEGADE 515
15. NISSAN X-TRAIL 499
16. SKODA KODIAQ 474
17. MAZDA CX-3 416
18. MITSUBISHI ASX 414
19. FORD ECOSPORT 376
20. FIAT 500X 348
Magyarország legnépszerűbb kompakt szabadidő-autói (C-SUV)
(2017. I-XI. hónap)
1. FORD KUGA 2213
2. NISSAN QASHQAI 1863
3. HYUNDAI TUCSON 1543
4. TOYOTA RAV4 1205
5. KIA SPORTAGE 1122
6. VOLKSWAGEN TIGUAN 698
7. NISSAN X-TRAIL 499
8. HONDA CR-V 343
9. PEUGEOT 3008 320
10. MAZDA CX-5 293
(forrás: Jato Dynamics, Datahouse)
Biró Csongor