Saab

Megmentő szerep vár a leendő Saab partnerre

2014.08.23.

A jelenlegi tulajdonos szerint még folynak a tárgyalások a potenciális befektetőkkel a májusban leállított gyártás újraindításáról és a jövőbeli modellek fejlesztéséről.

A svéd NEVS (National Electric Vehicle Sweden) szóvivőjének közelmúltban tett nyilatkozata szerint „kooperációra van szükségünk, hogy biztosítsuk a cég hosszú- és rövidtávú pénzügyi helyzetét”. Mindez azt követően látott napvilágot, hogy a beszállítók felé nem teljesített fizetési kötelezettség miatt leálltak az alig egy éve elindított gyártósorok idén májusban.

A szóvivő közleményében arról is tájékoztatta az Automotive News Europe riporterét, hogy több befektetővel is folyamatban vannak a tárgyalások, akiket egyelőre nem kívánt megnevezni, hiszen a velük történő megállapodás az előfeltétele a termelés újraindulásának. A helyzet további részleteiben fény derül arra is, hogy az egyik beszállító, aki bírósághoz fordult az autógyár ki nem fizetett 150 ezer svéd koronás (kb. 5 millió forintos) tartozása miatt, már visszavonta a beadványát.

„A cég nem rendelkezik a fennálló tartozás kiegyenlítéséhez szükséges likvid tőkével, azonban a vállalat vagyona bőven meghaladja annak összegét. Azt még nem tudjuk megmondani mikor, de azt igen, hogy minden partner és beszállító ki lesz fizetve” – adta tudtul a NEVS egyik hivatalos közleményében.

A Svéd Végrehajtási Hivatal szerint a Saab jelenlegi adóssága 3,6 millió svéd korona (kb. 120 millió forint), ehhez kapcsolódóan pedig a Wall Street Journal augusztus 13-án megjelent riportja további 91 érintett cég követelését említi, melyek közül több is milliós nagyságrendű.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....