MÁV
A továbbiakban nem fogadják el a vasúti bérleteket a Budapesti Közlekedési Központ 66-os buszain és a 3-as metró Határ út és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán. A nemzetközi járatok ismét a kelebiai vonalon haladhatnak végig, így már azon közlekedik a Belgrádból este nyolc előtt néhány perccel Budapestre érkező Ivo Andric nemzetközi gyorsvonat - olvasható a közleményben.
Korábban azért nem jártak a szerelvények Soroksár és a Soroksári út állomás között, mert szombaton elszabadult egy magán vasúttársaság mozdonya Ferencvárosnál. Ezt a MÁV munkatársai Soroksárig kísérték, majd csonkavágányra terelték és kisiklatták. A felsővezetékeket körülbelül háromszáz méter hosszan megbontották a műszaki mentéshez, ezért azokat vissza kellett szerelni, továbbá visszaépítették a jármű által kidöntött jelzőberendezést.
Korábban írtuk:
- Előreláthatóan vasárnap délután 5 órakor indulhat újra a vonatforgalom Soroksár és a Soroksári út állomás között - közölte a Mávinform az MTI-vel. A vonatok azért nem járnak a két állomás között, mert szombaton elszabadult egy magán vasúttársaság mozdonya Ferencvárosnál, a MÁV munkatársai Soroksárig kísérték, majd csonkavágányra terelték és kisiklatták.
A mozdony a Soroksári út állomás csonkavágányán a földkúpba fúródva kisiklott és megállt. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal Kőbánya-Kispest-Soroksár közötti szakaszán azóta pótlóbuszok szállítják az utasokat a belföldi vonatok helyett. A kelebiai vonal nemzetközi járatait kerülő útra, Cegléd-Kecskemét-Kiskunhalas felé irányítják.
A Mávinform vasárnapi közleménye szerint egy speciális vasúti daru segítségével emelték vissza a kisiklott mozdonyt. Tart a felsővezetékek visszaszerelése, mert azt a műszaki mentéshez körülbelül 300 méter hosszan meg kellett bontani, továbbá visszaépítik a vontatójármű által kidöntött jelzőberendezést. A Budapest-Keleti pályaudvar és Kelebia között közlekedő személyvonatok helyett a Keleti és Soroksár között szintén pótlóbusz jár, amely a pályaudvar Kerepesi út felőli oldaláról indul és oda érkezik.
Az átszállások miatt 10-40 perccel nőhet a menetidő a kelebiai vonalon. Továbbra is elfogadják a vasúti bérleteket Soroksártól a BKK 66-os buszain, valamint az M3-as metró Határ út és Kőbánya-Kispest közötti szakaszán a vonatközlekedés újraindulásáig. A tájékoztatás szerint még vizsgálják, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás miatt gurult-e ki az egyik magán árufuvarozó társaság mozdonya a ferencvárosi vasútállomásról.