kerékpár

Meghirdették az idei kerékpárosbarát pályázatokat

2016.02.09.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség kedden Esztergomban meghirdette a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely 2016 pályázatot. A részletes információk a kerekparosbaratpalyaztok.hu oldalon találhatók - mondta el a szövetség elnöke, Csikai Mária.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja a kerékpározás elterjedését, a 2007 és 2013 közötti időszakban 850 kilométer kerékpárút épült, ebből 580 kilométert 2010 után építettek.
   

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

A politikus ismertette, együttesen 750 kilométernyi szakasz építése van előkészítve, a tervek szerint 2020-ig mintegy 50 milliárd forintból újabb 1000-1500 kilométerrel bővülhet a magyarországi hálózat.

Csikai Mária felidézte, hogy 2015-ben 142 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, ezzel egy év alatt megduplázódott a pályázók száma, és 122 pályázó bizonyult méltónak a kerékpárosbarát cím viselésére.

A szövetség idén erőteljesebben szeretné bevonni a munkahelyeket. A pályázatok április másodikáig adhatók be, idén a szövetség nem hosszabbítja meg a határidőt. A pályázat eredményhirdetése és a díjátadó május végén lesz Nyíregyházán - ismertette Csikai Mária.

A kampányindító után a résztvevők látogatást tettek Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyárában, az esztergomi ipari parkban működő Neuzer Kft.-nél.

A Neuzer Kft. hozta létre az ország első közösségi kerékpárkölcsönző hálózatát Esztergomban, majd a rendszert bevezették Győrben, Hévízen, illetve átadás előtt áll Nagykanizsán és Miskolcon - mondta el az MTI-nek Neuzer András, a társaság tulajdonosa.

A Neuzer Kft. 2015-ben 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el, kilencvenezernél több kerékpárt gyártott, a felét exportra. A cégcsoport Magyarországon 110 saját és 60 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat, elsősorban saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat készítenek. Termékeiket belföldön saját hálózatukban, üzletláncokban, külföldön nagykereskedők közreműködésével értékesítik.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..