e-autó

Megháromszorozódik az elektromos autótöltők száma Magyarországon

2015.09.07.

A közeli hónapokban 150 új elektromos autótöltőt helyeznek üzembe a Jedlik Ányos terv keretében az autópályák, illetve a forgalmas helyek mentén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 58. töltő átadásán hétfőn, Budapesten.

A tervek szerint a 150 új töltőberendezést elsősorban az autópályák mentén valamint a megyei jogú városokban telepítik, hogy az ország minél előbb beautózhatóvá váljon az elektromos járművekkel is. A miniszter megerősítette, hogy a kormány felhatalmazása alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium még az őszi ülésszak során benyújtja azt a javaslatcsomagot, amely adójellegű ösztönzőkön keresztül segíti az elektromos járművekhez kötődő költségek csökkentését.

Varga Mihály azt is közölte, a szabályozás hamarosan változik úgy is, hogy a jelenlegi 200 napos engedélyezési határidő jóval rövidebb legyen, miután egy töltő felszerelése mindössze néhány napot vesz igénybe. Az engedélyezési idő hosszúságát azért is emelte ki a miniszter, mivel a tárca Szemere utcai épülete előtt most üzembe helyezett töltőre még nincs meg a villamosenergia-kereskedői engedély, ezért ott ingyen tankolhatnak az autósok.

A másfél éve általa kezdeményezett Jedlik Ányos program, illetve az erre épülő, azonos nevű klaszter - amelyben a villamos járművek terjedésében érdekelt cégek vesznek részt - eredménye az, hogy Magyarország megelőzte a környező országokat ezen a területen - tette hozzá a miniszter.

A széndioxid-kvóta értékesítéséből idén hétmilliárd forintot fordít a kormány az elektromobilitás infrastruktúrájának fejlesztésére - mondta a miniszter. A kormány hamarosan megkezdi a saját járműparkjába az elektromos autók beszerzését - jelentette be Varga Mihály.

A most átadott töltő valamennyi szabvány szerint készült csatlakozót tartalmazza és mindössze 30 perc alatt képes feltölteni egy elektromos autót - ismertette az adatokat az átadáson Tarnóy Péter, a Jedlik Ányos Klaszter elnöke, aki az Elektromotive Hungary Kft.-t is képviselte az eseményen. Egy ilyen töltő ára meghaladja a 40 ezer eurót (12,5 millió forint) - tette hozzá.

Az elnök úgy vélte, hogy a mobil telefon analógiájára - amint az országos infrastruktúra kiépül - robbanásszerűen terjednek az elektromos járművek. Az infrastruktúra itt a töltőket jelenti. Európában már több ezer elektromos töltő üzemel, világszerte pedig 185 ezer Nissan elektromos autó fut az utakon, és ezzel piacvezető a gyártó - erről Horváth Gergő, a Nissan Magyarország pr- és marketing menedzsere beszélt az eseményen. Bemutatta azt az elektromos furgont is, amely a városon belüli logisztikai szolgáltatásokat teszi tisztábbá.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..