gyászjelentés

Meghalt a legendás egykori Rába-vezér felesége

2019.07.27.

Küzdelmes és gazdag életútjának 92. évében elhunyt Horváth Edéné, Vali néni, az ösztöndíj-alapító – közölte a győri Széchenyi István Egyetem.

Horváth Edéné a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár egykori legendás vezérigazgatójának, Horváth Edének a felesége volt, akinek férjét már életében vörös bárónak hívták.

Vali néni a Horváth Ede Emlékalapítvány másfél évtizeddel ezelőtti megszervezésével az egykori, Győri Magyar Vagon- és Gépgyár gazdaságtörténeti tradícióinak bemutatását, s a győri egyetem gépész hallgatóinak motiválását tekintette meghatározó feladatának. A Horváth Ede Emlékalapítvány kuratóriuma az autóipari gyártási szakterületen tanuló győri egyetemisták és a Lukács Sándor Szakközépiskola tanulóinak első alkalommal 2007-ben hirdette meg ösztöndíjpályázatát.

Az emlékalapítvány névadója, Horváth Ede iparos családban született, édesapja autószerelő mester volt. Horváth Ede a Vagongyárba került inasnak. Miután a szakmát elsajátította, egy éven belül megkapta a segédlevelet.

Neve először a Sztahanov-mozgalom keretén belül vált országosan ismertté. 1949-ben az autógyár műszaki vezetője, majd 1951-ben, 27 évesen a Szerszámgépgyár igazgatója lett. 1962-ben kinevezték a Vagongyár vezérigazgatójának, e posztot 1989-es nyugdíjazásáig töltötte be.

A Vagongyárba történt kinevezése után radikális szerkezet-átalakítást hajtott végre, szigorú minőségi követelményrendszert vezetett be. A Vagongyár fénykorában 20.000 ember napi foglalkoztatottságát biztosította.

A Vagongyár eredményeiből Győr városa is részesült, számos kulturális, egészségügyi, kommunális és sportlétesítmény felépülése köszönhető a gyár támogatásának.

1950-ben Kossuth-díjat, 1980-ban Állami Díjat kapott. Győr városa 1986. január 15-én díszpolgárává választotta.

Horváth Edéné, Vali néni gazdaságtörténeti hagyományápoló tevékenysége, ösztöndíj-alapító, a hallgatókat minőségi tanulmányokra ösztönző tevékenysége Győr történetének maradandó értéke.

Vali néni emlékét kegyelettel megőrizzük! Nyugodjon békében! – olvasható a Széchenyi István Egyetem által kiadott méltatásban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....