Smart

Még idén bemutatkozik a Smart első crossovere

2022.03.26.

A kínai alapokra épülő Smart #1 természetesen elektromos hajtású lesz.

A tavalyi Müncheni Autószalonon bemutatott Concept #1 tanulmányautó szériaváltozata még 2022-ben bemutatkozik - közölte a Mercedes és a Geely által 50-50 százalékban birtokolt autógyártó. Az autó hivatalos neve Smart #1 lesz. Ez a SUV egy fontos új korszak kezdetét jelenti a Smart márka számára: mostantól a Geely a modellfejlesztés mérnöki oldalát, a Mercedes pedig a formatervezést fogja irányítani.

Ez az első új modell, amely már a Smart "prémium, teljesen elektromos technológiai márkaként" tervezett újjászületése után kerül piacra. Ezután minden Smart nevében ott lesz a # jel is, amivel a trendteremtő imázsát szeretné visszaállítani a márka.

Kiderült a tesztelési program során, hogy az újdonság légellenállási együtthatója 0,29, amivel a Smart szerint az első helyen áll a szegmensében. A rejtett ajtókilincsek, az aktív hűtőrács és az erősen ívelt élek minimalizálják a légellenállást, ezáltal növelik a hatótávot. A Smart szerint a vezérlő rendszer még -40°C-os hőmérsékleten is fenntartja az akkumulátor optimális működési állapotát, ami arra utal, hogy az autó hatótávját nem fogják drámaian befolyásolni az extrém körülmények.

A Smart új villanyautója egy kompakt prémium elektromos crossover lesz, amely a fejlett technológiára helyezi a hangsúlyt. Karosszériája 4290 mm hosszú, 1910 mm széles és 1698 mm magas, méretét tekintve az anyavállalat Mercedes-Benz EQA elektromos crossoveréhez hasonló. A hivatalos tesztképeken látható szériaérett autó nagyon keveset változott a tavalyi koncepcióhoz képest: a meghatározó dizájnrészletek közé tartozik a rövid túlnyúlás elöl és hátul, a panorámatető, a keret nélküli ablakok, a hátrafelé nyíló hátsó ajtók és a kontrasztos fekete alsó karosszériaelemek, amelyek kiemelik a karosszéria robusztusságát.

A Smart szerint a sarkokig kitolt kerekek és a 2750 mm-es tengelytáv rendkívül tágas belső teret tesz lehetővé, amely a tanulmánnyal ellentétben ötszemélyes lesz. A könyöktér, a lábtér és a tárolótér állítólag egy szinten van a magasabb szegmensekben lévő járművekével, miközben a „lebegő” középkonzol, a B-oszlopok hiánya és az üvegtető szellős érzetűvé teszi az utasteret.

A műszaki részletek egyelőre titkosak, de annyi tudható, hogy a jövőbeli Smart modellek mind a Geely által kifejlesztett elektromos járműplatformra épülnek majd. Ezek a típusok képesek lesznek villámtöltésre, OTA-frissítésekre és számos online szolgáltatásra is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....