Közlekedési Múzeum

Már több mint 10 ezren nézték meg a Közlekedési Múzeum új kiállítását

2021.08.21.

Nagy siker a "Volt egyszer egy Északi, a történet folytatódik" című, új időszaki kiállítás.

Forrás: azeszaki.hu

A múzeum közleményében felidézte: új tárlatuk alig mint egy hónapja, július 16-án nyitotta meg kapuit. A kiállításon hét ikonikus vasúti jármű látható, amelyek a magyar vasút története szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak, de a múzeum egyedi modellgyűjteményének több darabja, motorok, biciklik és a helyszínhez szintén kötődő Formula V-ös versenyautót is kiállítottak.

A tárlattal azonban - mint kiemelték - az intézménynek az is célja, hogy megmutassa a környék történetét és új otthonát, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokát, ahol az új Közlekedési Múzeum fog felépülni. A kiállításban az új múzeum látványterveit is bemutatják.

A kiállítás csütörtökön fogadta a tízezredik látogatót. A vasútbarát apukának és kisfiának Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás egyik kurátora ajándékcsomagot adott át, melyben plüssmozdony, vonatos póló és bögre is volt.

A kiállítás továbbra is megtekinthető a Kőbányai út 30. szám alatt - olvasható a Közlekedési Múzeum közleményében.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....