Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai
A mágikus körforgalom, Swindon, Anglia
A körforgalom alapesetben nem egy bonyolult közlekedési csomópont, bár néha előfordul, hogy valaki így is forgalommal szemben hajt bele. Egyes komplexebb fajtái – például a turbó körforgalom – pedig jóval több sofőrt képes zavarba hozni. Swindon városában a britek nem finomkodtak, öt további körforgalmat zsúfoltak egy körforgalomba, amelyet találóan csak A mágikus körforgalomnak (The Magic Roundabout) hívnak.
A központi körforgalmat körülvevő öt mini-körforgalomban az óramutató járásával megegyező irányban mennek az autók, míg a nagyobb, belső részen az óramutató járásával ellentétes irányban halad a forgalom. Igen, tényleg nagyon furcsa, nem csoda, hogy szinte már helyi látványossággá nőtte ki magát a csomópont.
Meskel tér, Addisz-Abeba, Etiópia
Úgy tűnik, az etióp fővárosban található Meskel tér tervezése során azzal számoltak, hogy a forgalmi sávok és a közlekedési lámpák úgysem fognak működni, így aztán ebben a csomópontban nincs is semmi, ami szabályozná a forgalmat, és még csak nem is körforgalom. Az autók egyszerűen behajtanak a jókora kereszteződésbe, majd megpróbálnak az eltervezett irányba továbbhaladni ütközés nélkül. Ha még nem golyózik a szemünk a hangyabolyra emlékeztető forgalomtól, akkor érdemes azt is megfigyelni, hogy még gyalogosok is átkelnek a kaotikus kereszteződésben.
Sibuja kereszteződés, Tokió, Japán
A Sibuja nevű kerület a japán főváros egyik kereskedelmi- és szórakoztató központja, ahol hatalmas a forgalom. Az egyik kereszteződés úgy néz ki, mint a többi csomópont Tokió belvárosában, de itt a gyalogosok átkelése kissé eltérő menetrend szerint zajlik. Miután az összes jármű áthaladt a csomóponton, a kocsik megállnak, a gyalogosok pedig minden irányból egyszerre kelnek át az ország és a világ egyik legforgalmasabb kereszteződésén.
Arc de Triomphe, Párizs, Franciaország
A francia fővárosban található körforgalom nem tűnik bonyolultnak, de hatalmas mérete és a sávok, illetve terelések hiánya miatt könnyen kaotikus jelenetek alakulhatnak ki. Aki arra jár autóval, ne nagyon bámulja a népszerű turistalátványosságnak számító Arc de Triomphe emlékművet, mert az óriási körforgalomba csaknem egytucatnyi sugárút – köztük néhány főútvonal – torkollik, így a Diadalív körül szinte állandó a nyüzsgés.
Qianchun felüljáró, Guiyang, Kína
A 2016 végén elkészült felüljáró-komplexum Kína és valószínűleg a világ egyik legösszetettebb csomópontja, ami leginkább egy vidámparki hullámvasútra emlékeztet. A szerkezet nyolc különböző irányba vezető 11 rámpából áll, amelyek öt szintben vannak egymás fölé helyezve. Legmagasabb pontja 55 méter magasan van, a két fő útvonal hossza pedig 5270 méter. A magas pilléreknek köszönhetően a felüljáró alatt lévő területet pihenőparknak használják.
Gibraltári repülőtér, Egyesült Királyság
Az Egyesült Királysághoz tartozó Gibraltár repülőterét a világ legveszélyesebb légikikötői között tartják számon. Nemcsak azért, mert a kifutópálya csupán 1777 méter hosszú, hanem mert a négysávos Winston Churchill sugárút keresztezi a repülőteret. Bár naponta csak néhány járat közlekedik arrafelé, amikor egy repülőgép fel- vagy leszáll, megállítják a közúti forgalmat, akárcsak egy vasúti átkelőnél.
Laguna Garzón híd, Uruguay
A másfél kilométer hosszú Laguna Garzón híd a fenti csomópontokkal ellentétben egyáltalán nem bonyolult, éppen ellenkezőleg: egy letisztult, tökéletes kör alakú hídról van szó. Az építészek hosszas egyeztetés után rukkoltak elő a szokatlan formájú híd ötletével, mert az átkelő egy természetvédelmi területen halad át. A kör alaknak köszönhetően az autósoknak le kell lassítaniuk, ami biztonságosabb és alacsonyabb a zajszennyezés, de az is cél volt, felhívják a figyelmet a lagúna szépségeire. Nos, a terv bevált, mert a furcsa hídra az egész világ felkapta a fejét.
Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!