Renault Mégane RS

Már álca nélkül köröz a még erősebb Renault Mégane RS

2019.05.11.

Most már minden bizonnyal érkezik a bukócsöves, így hátsó ülések nélküli, minden eddiginél kihegyezettebb Renault Mégane RS, ami az új kémfotók alapján továbbra is a Trophy-R névre hallgat majd.

Nem titkolt tény volt, hogy érkeznek erősebb változatok is a jelenlegi Renault Mégane RS-ből, és úgy látszik, hogy a fejlesztésekkel jól haladnak, hiszen éppen a paletta csúcsára szánt Trophy-R-rel köröznek a Nordschleifén. Hogy honnan ismerni meg a csúcsmodellt? Még arra is rászánta magát a francia gyár, hogy jól felmatricázzák a kémfotósok számára, és egyértelműen jelezzék, hogy ez bizony a Trophy-R. Persze nem ez az egyetlen dolog, ami lebuktatja, épp ilyenek a vörös kiegészítők, az egyedi felnik és a hátsó ülések hiánya is.

Úgy látszik, hogy követve az előd hagyatékát, az új Trophy-R sem kap hátsó üléseket, helyettük bukócső kerül be, hogy tényleg pályakész verzió legyen. A csúcsmodell mindig is a legkisebb tömeg és a legjobb leszorítóerő elérésről szólt. Újnak tűnik a motorháztetőbe integrált légbeömlő, ami még több levegőhöz juttatja az 1,8 literes, négyhengeres turbómotort, ami így jó eséllyel még erősebb lehet, mint a 300 lóerős, alap RS Trophy.

Forrás: 
Talea Media

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....