katonai járművek

Magyarországon összeszerelt váltók a Komondorokban

2018.09.04.

A Magyarországon összeszerelt Allison 3000 Series™ és 4000 Series™ sebességváltók lehetővé teszik, hogy a Komondor könnyű páncélvédettségű katonai járművek extrém körülmények között is megbízhatóan teljesítsenek.

Az elvárás a minden körülmények között kiemelkedő manőverezhetőség, amint azt a Gamma Műszaki Zrt. nemrég demonstrálta saját gyártmányú, Allison automata váltóval felszerelt Komondorkönnyű páncélvédettségű járműveivel.

A tesztvezetés, melynek az Allison Élményközpont és Próbapálya adott otthon Szentgotthárdon, bizonyította, hogy a Komondor járműcsalád készen áll a nemzetközi értékesítésre – a védelmi feladatoktól a biztonságon át a katasztrófavédelemig akár több funkció kiszolgálására is.

A hazai védelmi minisztérium, a belügyminisztérium és civil biztonsági szervezetek képviselőit várták tesztvezetésre a Komondor RDO-3121 4x4 kerék meghajtásos, Allison 3000 SeriesTM váltós, valamint az RDO-3932 6x6 kerék meghajtásos, Allison 4000 Series TM váltóval felszerelt változatával.

Az Allison Automata sebességváltókat úgy tervezték, hogy megfeleljenek a közúti és a terepviszonyok követelményeinek is. A ContinuousPowerTechnology TM (= folyamatos erőátviteli technológia) folyamatos erőátvitelt biztosít a meghajtott kerekek felé, mellyel kiváló gyorsítás, könnyed váltások és precíz járműfelügyelet érhető el még kemény, szigorú körülmények között is. Alacsony sebességnél is segíti a járművezetőt, hogy kontrollálja a járművét. Ez könnyen összehasonlítható egy manuális, vagy félautomata (AMT) sebességváltóval, melyeknél sokkal lassabb a gyorsulás és nem igazán lehet megőrizni a fordulatszámot váltás közben.

„Az Allison váltók megbízhatóan teljesítenek még extrém körülmények között is, a jármű kezelését pedig egyszerűvé teszik” mondta Zsitnyányi Attila, a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója. “A járművek fejlesztése során tapasztalhattuk, hogy a moduláris felépítésnek köszönhetően az Allison-váltók jól alkalmazhatók a legkülönfélébb igényeknek megfelelően. A programozásuk igény szerint alakítható és az integrált ellenőrző funkciókat nagyon jól ki lehet használni.”

„Az Allison Transmission már hosszú történetet jegyez a katonai szervezetekkel való együttműködés terén, ezért pontosan érti, hogy a minőség, a teljesítmény és a megbízhatóság életbevágó ebben a szektorban” – mondta Lovász György, a Liberatus Kft. igazgatója, az Allison Transmission magyarországi viszonteladó partnere. „Az Allison automataváltók lehetővé teszik a járművek tervezői számára, hogy a teljesítményt maximalizálják, miközben a végfelhasználó számára minimalizálják a működési és járulékos költségeket.

A járművek prototípusának tervezési és építési fázisában folyamatos műszaki és mérnöki segítséget kaptunk az Allison hazai képviseletétől – mondta Zsitnyányi úr. „Nem volt kétséges, hogy a sebességváltó esetében az Allison a legjobb választás. Ráadásul, mint Szentgottárdon gyártott termék, hazai hozzáadott értéket is képvisel. A Gamma Zrt. nemzetközi tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a speciális harci járművekbe az Allison a leginkább elfogadott választás.” – tette hozzá  Zsitnyányi úr.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....