szolgáltatás

Magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát az Uber sofőröknek

2016.07.14.

Az idén májusban indult EZ Expressz nevű magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát annak a mintegy 1200 személyszállításból élő kisvállalkozónak, akik az Uber magyarországi tevékenységének felfüggesztése miatt elveszítenék a munkáját - közölte a startup cég az MTI-vel csütörtökön.

A Drukka Startup Stúdió keretében indult startup már havi több száz céges és magán megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az Uber Rush vagy a Roadie, Magyarországon az EZ Expressz szolgáltatása hiánypótló - írták.
Horváth Gábor, az EZ Expressz vezetője a közlemény szerint elmondta: a kritériumaiknak az Uber volt sofőrjei mindenben megfelelnek, és várják a jelentkezésüket. A szolgáltatásuk egyre népszerűbb, szállítottak már többek között laptopot, MRI-felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés ajándékot, de otthon felejtett kulcsot is. Jövőre a nemzetközi terjeszkedést is szeretnék megkezdeni - tette hozzá.

A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában. A közösségi üzleti modell Magyarországon is terjed: a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás és vasalás közvetítő Neatly, illetve a takarítás közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő - írták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....