gokart

Magyar gokart világbajnokot avattak Portugáliában

2015.11.18.

A múlt héten rendezték meg a portugál városban, Portimaoban a Rotax Max Challenge Grand Final versenysorozat döntőjét, melyet nem hivatalos világbajnokságként tartanak nyilván a gokartosok. A versenyen 52 ország képviseletében 288 versenyző állt rajthoz négy kategóriában, a junioroktól a felnőttekig. A legkisebbek, a Micro és Minimax kategóriák hivatalosan még nem vehetnek részt a világversenyen, ezért az itt szereplő további 72 versenyző betétfutamként indult a nagy fináléban.

A verseny érdekessége, hogy az azonos feltételek biztosítása érdekében, a rendezők biztosítják a gokartokat és a Rotax motorokat, így csak a versenyző tehetsége és tudása (no és néha a szerencséje is) dönti el a küzdelmet.

Kancsár Ferenc - Rubens Barichello-t is maga mögé utasította

A magyar színeket népes csapat képviselte a versenyen, hiszen a Magyar Bajnokság győztesei automatikusan jogot nyernek a fináléra, de több magyar versenyző a Közép-Kelet Európai Bajnokságból nyert indulási jogot. A kilenc, magyar színben induló versenyző egytől egyig kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amivel összesítésben a magyar csapat a nemzetek értékelésében a 10. helyen zárt, messze megelőzve olyan gokartos nemzeteket, mint az olaszok, vagy épp a spanyolok. 

A MicroMax kategóriában Dominkó Arnold és a Hargitai Racing versenyzője Válint Balázs nevezett, és ért el 15. és 26. helyet. A MiniMax kategóriában Válint Bence az előkelő 13. helyen futott be, míg Tuzson Bencének a döntőben több fennakadás után csak a 35. hely jutott.

Kovács Zsombor egyeneságon került a Junior kategória döntőjébe, amire korábban magyar versenyző még nem volt képes, majd egy mozgalmas döntőben több ütközés után a 22. helyen futott be.

Ekkor már mindenki a két csúcskategória döntőjét várta, melyekben erős magyar érdekeltség volt. A Masters kategóriában Locskay Lajos a Hargitai Racing színeiben a 12. helyre tudta behozni a gokartot, ami a késhegyre menő küzdelemben remek teljesítmény.

Rubens Barichello (b)

Az igazi siker azonban csak ezután jött. Már az egész héten érezni lehetett, hogy ha a szerencse nem pártol el Kancsár Ferenctől, akkor itt világraszóló siker születhet, olyan, ami a magyar gokartsportban még senkinek sem sikerült. Kancsár az egész héten, minden futamát megnyerve került a végső döntőbe, ahol az első rajtkockából indulva, hibátlan vezetéssel, az ellenfeleitől jócskán meglépve biztosította be magának és a magyar csapatnak a világbajnoki címet! Teljesítményére mi sem jellemzőbb, hogy a sokszoros Forma-1 futamgyőztes, korábban sokáig a Ferrari csapatban versenyző brazil Rubens Barrichello a negyedik helyen, Kancsártól 14 másodperccel lemaradva futott be.

Az eredményeket látva úgy tűnik, hogy a sok éves munka kezdi meghozni a gyümölcsét, és az egyre erősödő Magyar Bajnokságban olyan tehetségek fejlődnek, akik magas szinten tudják képviselni hazánkat nemzetközi versenyeken is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....