autóversenyek

Magyar ezüst a hegyi Európa-bajnokságon

2021.09.20.

Nagy Norbert ezüstérmet nyert összetettben az autósok hegyi Európa-bajnokságán.

Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert - a menedzsmentjének közlése szerint - az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért.

"Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek" - összegzett Nagy Norbert, aki a saját versenyzése mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....