Nissan
A Párizsban található kávézó rövid ideig, mindössze december 16–18. között állt nyitva a nagyközönség számára. A Nissan Electric Café lehetővé tette vendégei számára, hogy csúcstechnológiás megoldásokkal maguk generálhassanak energiát. Ezzel aztán különböző termékekért és szolgáltatásokért fizethetnek, maguk is megtapasztalva az elektromos életstílust.
A kávézóban a Nissan intelligens mobilitás koncepciójának részét képező technológiák egész sora ott volt, köztük egy xStorage Home háztartási energiatároló egység, amit a Nissan az energiagazdálkodási megoldásairól világszerte ismert Eaton céggel közösen fejlesztett ki. A rendszer jelenleg hatféle konfigurációban kapható, így mindenki könnyen megtalálhatja a saját energiaigényeihez leginkább megfelelő tárolókapacitást. Az xStorage Home egységek előrendelhetők az Egyesült Királyságban, Németországban, Norvégiában, valamint most már Franciaországban is.
Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője ennek kapcsán elmondta: „Azzal, hogy annak idején megjelentünk a piacon a világ első tömeggyártású elektromos személyautójával, azaz a Nissan LEAF-fel, újra felkeltettük az érdeklődést a zéró emissziós technológiák iránt, és a LEAF egyben az első lépést is jelentette Intelligens Mobilitás jövőképünk megvalósítása felé. Elektromos autóink népszerűsége azóta csak nőtt, és a LEAF-tulajdonosok most egy nagyon fontos mérföldkőhöz jutottak el kollektíven azzal, hogy összesen már több mint hárommilliárd kilométert tettek meg autóikkal, és ezzel mintegy 500 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását váltottak ki.”
A kávézó létrehozásában a Nissan számos technológiai és energiacéggel működött együtt. A vendégek a Pavegen elektromágneses indukciót hasznosító járólapjaival fedett folyosón végigsétálva energiát állíthattak elő, és a cég ötletes megoldásával azt is kipróbálhatták, képesek-e a padlólapokra ugorva annyi áramot generálni, amennyi egy fénykép elkészítéséhez kell. A kávézóban emellett megtalálhatók voltak a WeWatt innovatív bárszékei: ha az ezekre felszerelt biciklipedálokkal a vendégeknek sikerült betekerniük a rendszerbe egy előre meghatározott energiamennyiséget, egy szabadon választott ital erejéig a bár vendégei voltak.
A Nissan Electric Café megnyitásával együtt elindult a Felvillanyozzuk a világot új digitális közösségi platform is. A Nissan meglévő közösségi médiafelületeinek és weboldalainak hálózatát kihasználva, az elektromos autók gyártásában szerzett közel egy évtizedes tapasztalataira építve kívánja ösztönözni a fenntarthatóbb, zöldebb életmóddal kapcsolatos eszmecserét. Az új felület emellett lehetőséget teremt a felhasználóknak a párbeszédre, a Nissannal való kommunikációra, és arra is, hogy hangot adjanak véleményüknek. A kapcsolódó kampánnyal a Nissan célja, hogy Európa-szerte az elektromos forradalomhoz való csatlakozásra, okosabb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálja a nagyközönséget.