MÁV

Luxus a Máv-nál? Bejött az utasoknak a prémium szolgáltatás

2023.02.13.

Az elmúlt másfél évben mintegy 32 ezer prémium jegyet váltottak az utasok a MÁV-Start járataira - közölte a MÁV az MTI-vel.

Emlékeztettek, a MÁV 2021 őszén állította forgalomba kiemelt InterCity vonalain azokat a kocsikat, amelyek fedélzetén elérhető a legmagasabb szolgáltatási kategória, a prémium osztály, ez az 1. osztálynál is magasabb színvonalú és több szolgáltatást nyújt. Az első és prémium (1+) osztályú IC+ kocsik napi szinten megtalálhatók a Nyíregyházára, Szegedre és Pécsre menő távolsági vonatokban - közölte a MÁV. A prémium szakasz 1. osztályú menetjeggyel, valamint pótjegy, és 1000 forintos helyjegy váltása mellett vehető igénybe. A prémium szolgáltatás a standard 1. osztályúnál csak kismértékben drágább - hívta fel a figyelmet a MÁV.

Legelőször a Tokaj InterCityken vezették be az új szolgáltatást, a legtöbb jegyet ezekre a járatokra vásárolták az utasok, ami annak is köszönhető, hogy a járat több vármegyeszékhelyet is összeköt a fővárossal és egymással. A napi 18 Tokaj IC körjárat két óránként közlekedik Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Cegléd-Budapest-Nyugati útvonalon.

Tavaly ősszel Szeged felé is elindult a prémium szolgáltatás a fedélzeti utasellátással napi 32 vonatban. Azóta több mint 6000-en utaztak az 1+ osztályon. A Napfény InterCity járat óránként jár Budapest-Nyugati-Cegléd-Kecskemét-Szeged között.

A decemberi menetrendváltással már Pécsre is el lehet jutni a prémium osztályon, a Mecsek InterCityk kétóránként indulnak Budapest-Keleti pályaudvarról a Baranya vármegyei központba. Az eltelt másfél hónapban csaknem 3500-an vásároltak ilyen menetjegyet a napi 16 vonatra.

A 2022-es nyári szezonban a Balaton felé is közlekedtek az új szerelvények. A Kék Hullám és Levendula InterCity-ken majdnem 3000 darab prémium fülkébe szóló jegyet adott el a MÁV-START, és megjegyezték, hogy várhatóan idén nyáron is visszatérnek majd az első és prémium osztályú IC+ kocsik a Balatonra.

A prémium szakasz 1. osztályú menetjeggyel, valamint pótjegy, és 1000 forintos helyjegy váltása mellett vehető igénybe. A prémium szolgáltatás így standard 1. osztályhoz képest csak kismértékben drágább - hívta fel a figyelmet a MÁV.

A MÁV-START járatain 2022-ben csaknem 97 millió fizető utas utazott vonattal.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....