közlekedésbiztonság

Lezárult a nagy okoszebra-szavazás – megvan, melyik iskola közeli, veszélyes kereszteződésben létesítenek okoszebrát

2024.06.04.

A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta népszerűsíti okoszebra programját. Idén egy szavazás keretei között a hazai lakosság arról dönthetett, melyik városban alakítsanak „okossá” olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található. A verseny a napokban lezárult, mostanra pedig az is kiderült, melyik hazai városban épül ki az Alapítvány támogatásával az innovatív gyalogosvédelmi rendszer még a szeptemberi iskolakezdés előtt.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is újabb magyar települést tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével. Eddig 65 zebrát alakítottak okossá az alapítvány támogatásával: a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® projekt célja a gyalogosok biztonságának javítása, illetve az, hogy felhívják a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára.

Fotó: Generali

A Generali idén a Közlekedési Kultúra Napja kapcsán az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal (OBB) együttműködve indított közönségszavazást: a hazai lakosságnak májusban két héten át lehetőségük volt online megszavazni egy, az OBB javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítanak még az idei iskolakezdés előtt.

A szavazás lezárult, és jó látni, hogy minden eddiginél több embert mozgatott meg a téma: több, mint félmillió szavazat érkezett két hét alatt a 19 városban található gyalogátkelőhelyekre. A győztes város végül Mátészalka lett, őt követi a legtöbb szavazatot kapott városok listáján Salgótarján, a bronzérmet pedig Szekszárd szerezte meg.

Így a Mátészalka, Szalkay László utca - Nagykárolyi út kereszteződésénél lévő gyalogátkelő, ami a Kálvin János Református Általános Iskola közelében található, a tervek szerint a 2024-es szeptemberi iskolakezdésre okossá alakul majd.

Az okoszebráknak mérhetően pozitív hatásai vannak a közlekedésbiztonságra

A Rendőrség 2023-as adataiból kiderül, hogy a gyalogosokat érintő több, mint 2100 baleset 38%-a (812 eset) kijelölt gyalogosátkelőhelyen történt, melyből 18 halálos kimenetelű volt. Az összes gyalogos baleset 93%-a (1 989 eset) lakott területen belül-, döntő többségben (65%) nappali, természetes fényviszonyok mellett következett be. Azonban 571 alkalommal éjszaka, működő közvilágítás mellett-, 115 esetben pedig közvilágítás nélküli útszakaszon történt szerencsétlenség, mely bizonyítja, hogy a zebrák láthatóvá tétele kulcsfontosságú mind a gyalogos, mind az autós részére.

2021-ben hirdette meg először a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során olyan zebrákat kerestek, ahol veszélyes az átkelés. A legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett, így mindkét város gyalogos-átkelőhelye lassan három éve már okoszebraként működik. A 2022-es szavazást Szentendre nyerte, ahol azóta már okoszebra segíti a biztonságosabb közlekedést. A tavalyi „okoszebra szavazás” győztese pedig Mohács volt, ahol az eszköz telepítése előtt és után is mérték a megállási hajlandóságot. A Kossuth Lajos utca 95-97-nél lévő gyalogátkelőhelynél a telepítés előtt az autósok megállási hajlandósága 53%-ot mutatott, míg két héttel utána ez a szám már 62% volt, kettő hónappal később pedig elérte a 66%-ot – mely igazolja az átkelőhely „okossá” alakításának fontosságát és eredményességét.

Mi az az okoszebra?

A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.

A Generali a Biztonságért Alapítvány szívügyének tekinti a biztonságosabb közlekedés elősegítését: a program elindítása óta több mint 110 millió forint értékben kerültek okoszebrák kiépítésre szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, illetve a fővárosi agglomerációban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....