beruházás

Letették a Doosan rézfólia gyárának alapkövét a tatabányai ipari parkban

2019.07.23.

Letették a dél-koreai Doosan rézfóliagyártó-üzemének alapkőletételét kedden. A 31 milliárd forintos ráfordítással a tatabányai ipari parkban megvalósuló beruházást a kormány 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással segítette - ismertette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ünnepségen.

 A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, a kezdetben 181 új munkahelyet teremtő vállalat a teljes kapacitás elérésekor évente 50 tonna rézfóliát gyárt majd. Ez a mennyiség évente 2,2 millió elektromos autó akkumulátorainak előállítására elég.

A miniszter kiemelte, hogy rekordokat döntenek a dél-koreai vállalatok befektetései. Az első fél évben Dél-Korea volt Magyarország legnagyobb külföldi beruházója, 350 milliárd forintos összeggel.

"Öt év óta most fordult elő először, hogy Magyarországon az első fél évben befektetési értékben és az új munkahelyek számában nem a németeké, hanem Dél-Koreáé az első hely" - mondta, hozzátéve, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2018-ban 50, míg 2019 első hat hónapjában 41 százalékkal emelkedett.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy az elektromos autókhoz használt rézfólia iránti igény egyre nő, ma évente 75 ezer tonna a piac igénye, azonban 2025-re 975 ezer tonnával számolnak. A beruházással a Doosan az európai piac meghatározó beszállítójává válhat.

Hyungsoo Dong, a Doosan Corporation alelnöke elmondta, a világ tíz akkumulátor értékesítője között meghatározó a három dél-koreai gyár szerepe. Mivel a rézfólia a szállítás alatt oxidálódhat, a cégcsoport magyarországi gyára a leendő ügyfelekhez a legközelebb települt és a legkorszerűbb terméket állítja elő.

A gyár 144 ezer négyzetméteren épül fel. A helyszín lehetővé teszi, hogy az üzem kapacitását később megduplázzák, és évente százezer tonna rézfóliát állítsanak elő.

Bencsik János (Fidesz) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy 25 éve kezdődött a Tatabányai Ipari Park fejlesztése és mára az autóiparon kívül az egészségügy, a környezetvédelem, a műanyagipar világszínvonalat képviselői beruházói vannak jelen a térségben

Az 1896-ban alapított Doosan 2017-ben 17 milliárd dollár árbevételt ért el, 37 országban 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A Doosan 2014-ben szerzett százszázalékos tulajdonrészt a rézfóliát gyártó Circuit Foil Luxembourg nevű cégben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....