Teszt

A legmenőbb fagyiskocsi - Harley-Davidson Tri Glide Ultra Classic

2014.06.01.

Rendhagyó módon kezdjük a 2014-es motoros újdonságok bemutatását. Amerikában a Harley-Davidsonok eladási listáján a 6. helyen áll látványos háromkerekű. Megnéztük, kipróbáltuk, csakhogy kiderüljön miért ennyire kelendő!

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Abai Róbert és Horváth Miklós

Kezdjük a célcsoport-meghatározással, vagyis annak cáfolatával, ugyanis a gyár szerint azoknak ajánlott a Tri Glide, akik életkoruk vagy korábbi sérüléseik miatt igénylik az állandó stabilitás meglétét, és szégyenszemre a bevállalós hölgy motorosokat is (életkortól függetlenül) az említett háborús veteránokkal egy kalap alá vették. Amerikában nagy valószínűséggel nem háborodik fel senki egy ilyen marketing szövegen, mivel ott nagyban eltér a motoros kultúra és az anyagi helyzet a minden szempontból érzékenyebb európai viszonyoktól, ennek köszönhetően befogadóbb a piaci környezetet egy ilyen kuriózum járgány számára. Hazánkban és az öreg kontinensen a közel tízmilliós vételár miatt sem gondolom, hogy egyensúlyzavaros nyugdíjasok legyeskednének a Harley szalonban egy ilyen trike körül, ellenben a feltűnést és különcséget kedvelő tehetősebb motorosok közül bizonyára többen engednének a csábításnak, ha egyszer megtapasztalnák micsoda kaland a Tri Glide-dal krúzolni és mennyire hatásos belépő egy ilyennel megjelenni.

2009-ben Barack Obama beiktatási ünnepségének menetét is egy Tri Glide vezette - még több kép a galériában

A motoros társadalomban egyébként is külön kasztba sorolt Harley-s szubkultúra teljesen más szemlélettel válaszolja meg azt a kérdést, hogy kinek és miért jó egy efféle masina. Egy biztos, nem csak a gyár által meghatározott célcsoport tagjainak ajánlott, éppen ezért érdemes félretenni a fenntartásokat mindenkinek, annak is, aki eddig kizárólag a kétkerekűek iránti vonzalmában élte ki motoros vágyait. A modell történetének egyik ismert darabját, a Servi Car-t legtöbben a Bűnvadászok (1977) c. filmben láthattuk, amelyben Bud Spencer közlekedett az amerikai rendőrségnél rendszeresített „fagyiskocsival” a maga komótos stílusában. Utóbbi jelzőért Geronimo, a film szőke indiánja természetesen megkapta a magáét, amiből levonható a tanulság: sose gúnyolódj egy trike-ossal! Az említett modell koncepcióját egyébként az 1932-es válság szülte (és egészen 73-ig gyártásban volt), amikor is a cégnek kétségbeejtően szüksége volt az eladások fellendítésére, ennek érdekében bővítette modellpalettáját a háromkerekűvel, melynek célcsoportja az autójavító műhelyek, kisvállalkozások és kereskedések voltak.

Teljes hossz: 2670 mm, tengelytáv: 1670 mm, ülésmagasság: 720 mm, és az 545 kg-os száraztömeg miatt széria az elektromos hátramenet

A 2014-es megújulás a RUSHMORE projekt jegyében ment végbe. Az esztétikai, kényelmi és biztonsági funkciók mellett a műszaki részletek tökéletesítésére is kellő figyelmet fordítottak. Ahogy ez mostanság lenni szokott, a klasszikus megjelenést egy modernizált tartalommal igyekeztek megtölteni, mint ahogy ez megfigyelhető az utóbbi időben megjelent japán és német roadsterek és café racerek esetében is. Talán e miatt volt a legnagyobb felháborodás a tengerentúli márkafunok körében, amikor bejelentették, hogy a mindenki kedvencének tartott 103 köbinch-es blokk vízhűtést kap. A hír hallatán eltorzult arcvonásokat az állította helyre, hogy a teljesítménynövelés érdekében csupán egy vízgyűrűt kapnak a kipufogó szelepek fészkei, ennek köszönhetően csak a hengerfej kerül átalakításra, és a V2-es hengerek hűtőbordázata mégsem válik a modernizálás áldozatává. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a japán vízhűtéses blokkok majmolásának titulálták sokan ezt a lépést, de aztán az észérvek győztek. A teljesítmény a vízhűtésnek és a kompresszióviszony növelésnek köszönhetően 5 százalékkal gyarapodott, miközben a hengerfalának és a blokk egységének külső dizájnja a tervezők kreativitásának köszönhetően alig változott. A fent említetteken túl három szempontot kellett még szem előtt tartaniuk a fejlesztőknek: alacsonyabb fordulaton jelentkező csúcsnyomatékot, nagyobb végteljesítményt és változatlanul impresszív hangot kellett kicsikarni a szinte már végletekig tökéletesített erőforrásból. A gyár általában nem adja meg a lóerő adatot egyik modellnél sem, ugyanis szerintük csalóka lenne az alapján megítélni, milyen is a paripával falni a kilométereket. Állítólag bőven elég tudni, hogy már 3750-as motorfordulatnál rendelkezésre áll a bődületes, 138 Nm-es a nyomaték, én azonban nem nyugodtam, amíg ki nem derítettem, hogy 87 lóerő áll rendelkezésemre az 545 kg-os tricikli mozgatásához. A nyomatékban felettébb gazdag 1690 köbcentiméteres aggregát minden szempontból élvezetes darab, nem csoda, hogy az őshazában mindenki tartózkodna attól, hogy hozzányúljanak a fejlesztők.

Az 1690 ccm-es V2-es 138 Nm (3750 1/min.) nyomatékot és 87 lóerőt továbbít a méretes hátsókerekekre bordás-szíjon keresztül

A hang továbbra is élvezetes minden fordulatszám tartományban és ehhez párosul még egy igazi V2-es rezonancia, amit a motor minden részletében érezhetünk egészen addig, amíg meg nem feszül a hajtáslánc, és ahogy 1500-hoz közeli fordulatszám tartományba nem kerülünk. A váltó brutális csattanásokkal erősíti meg a kapcsolási érzetünket, de olyannyira nyersre sikeredett, hogy az üres állást égetően hosszú ideig kellett néha keresgélni. A kényelem és ergonómia terén sem kényszerülünk kompromisszumokra a Tri Glide nyergében. A szélvédelmen javítottak a Batwing-fejidom és a szellőzők aerodinamikájának optimalizálása révén, az ülések pedig változatlanul kényelmesek és ideális pozíciót biztosítanak kis- és nagytermetűeknek egyaránt. Az egyetlen kérdés csupán a kanyarodás. Mivel itt nincs lehetőség a döntésre, némi megszokást igényel az íven maradáshoz szükséges kormánymozdulat, vagy a teljesen alászedett kormány távolabbi csutkájának elérése.

A Splitstream szellőzőn keresztül meghosszabítható a plexi szélvédelme

A lábbal működő rögzítő fék praktikus és könnyen alkalmazható, viszont az amerikai bemutató szemináriumokon úgy beszélnek róla, mintha a Harley találta volna fel a spanyolviaszt. Szerencsére a mi dolgunk csak annyi, hogy üdvözöljük az újítást és használjuk mindig. Az infotainment is frissült, az új 6,5 colos kijelző grafikája jobb, mint az előző, valamint 9 nyelvet ismerő hangvezérléssel is irányítható. A rendszer elmaradhatatlan része a tempomat, bluetooth és intercom csatlakozó, valamint a navigáció és a minőségi hangrendszer. A zenehallgatásról meg csak annyit, hogy ehhez a műfajhoz hozzátartozik, akkor is, ha már egyáltalán nem élvezetes a tempó, szél- és a motorhang miatt. Egyébként kb. 70 km/h-ig teljesen jól hallható minden, azt követően hiába tekeredik felfelé a hangerő automatikusan, már nem hallani tisztán semmit, ez azonban nem a rendszer hibája.

Ilyen az egyszerű és praktikus rögzítőfék, egyenesen Amerikából

Az ABS-rendszerű Reflex fékek elöl 6 dugattyún keresztül hatnak a 317,5 mm-es dupla tárcsákra, hátul pedig mindkét oldalon 254 mm-es tárcsákat fékezünk, de nem a megszokott módon. A fékpedálra taposva a hátsó kerékfék szerkezetek működésbe hozatalával együtt az első féknyergek 2-2 fékdugattyúját is aktiváljuk a hatból, ezáltal 30 százalékkal javul a fékhatás és az fékerő elosztás. A kormányon lévő fékkart működtetve a hátsó fékkörtől függetlenül lassíthatjuk az első kerekeket. A 49 mm-es első villák csillapítása kifogástalan volt, azonban a Budapest környéki utakon a hátsó felfüggesztés olykor a merevtengelyes rugózási komforttal konvergált. A megoldás határozottan annyiból áll, hogy hagyjuk el minél hamarabb a várost és igyekezzük elkerülni a stílusidegen utakat, amit a 115 mm-es hasmagasság is indokolttá tesz.

A fékteljesítmény abszolút passzol a méretekhez és tömeghez

Hogy milyen közlekedni vele a magyar aszfalton? Nos, elsőként az jut eszembe a kérdés kapcsán, hogy a körforgalomban közlekedő autók több esetben is megálltak és maguk elé engedtek, csakhogy jól megnézhessék a részletgazdag masinát. Hasonlóképp a forgalom többi résztvevője is, akár ellenkező, akár egy irányba haladt velem, mosolyogva nézte, ameddig csak látta. Azonban minden más esetben erőteljesen kiütközött a cikk elején említett Harley-s elfogultság és annak ellentéte. A hétköznapi emberek számára a vételár a legijesztőbb, a nem H-D-s motorosok körében talán a három kerék lehet az egyetlen ellenérv, viszont az általam ismert Harley tulajdonosok fele vélekedett úgy, hogy egyszer az életben szeretne egy trike-ot. Utóbbi csoport tagjai őszinte bevallásuk szerint, Amerikába legalább annyira szerelmesek, mint a 110 éves márka termékeibe, és ezzel megfogták a trike-kaland lényegét. Nem csak pénz kérdése ez a motor a mi kis hazánkban!

A június 4-én kezdődő 15. Harley-Davidson Open Road Fest rendezvényen az összes 2014-es újdonságot kipróbálhatják a jogosítvánnyal rendelkező érdeklődők. Részletek itt: http://www.openroadfest.hu/

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..