vihar

Lecsapott a vihar: óvatosságra intik a közlekedőket

2024.09.15.

Fakidőlések, durva széllökések, vízátfolyások, késő vonatok – megnehezíti az életet a viharos idő.

Képünk illusztráció Fotó: police.hu

Az előrejelzések alapján elsősorban az ország dunántúli területein nagy mennyiségű csapadék várható a mai napon is, melyet helyenként viharos, akár 100 km/óra feletti széllökések is kísérhetnek. Továbbá a Duna vízgyűjtő területein lehulló csapadék miatt árvízi készültség is érvényben van a folyó magyarországi szakaszán is. „Kérjük a közlekedőket, hogy a viharos szél és csapadékos időjárási körülmények között fokozott óvatossággal, a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel vezessenek.” – írta az Útinform.

A vasúti közlekedésben máris gondot okoznak az erős szélben kidőlt fák.

A Pápa-Csorna vonalon, valamint a Székesfehérvár-Komárom közötti S150-es vonatoknál késésekre kell számítani - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán vasárnap reggel. Azt írták: Szany-Rábaszentandrás és Egyed-Rábacsanak között fakidőlés miatt átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok. Arról is beszámoltak, hogy a Székesfehérvár-Komárom közötti S150-es vonatoknál késésekre, hosszabb menetidőre kell számítani, mert Komárom és Nagyigmánd-Bábolna között - szintén fakidőlés miatt - nem közlekedhetnek a vonatok.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....