közlekedés

Lázár: autópályatervek 2020-ra és az autóhitelesek jövője

2014.03.22.

A középtávú elképzelések között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel – a devizás autóhiteleseket pedig menteni kell.

– A kormány által tárgyalt nemzeti közlekedési stratégia alapján az Európai Unió támogatásával 2014 és 2020 között az autópályákat el kell vinni a határig, a Kárpát-medence magyarsága felé – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen. Kassa irányába ki kell alakítani az M3-as autópálya összeköttetését a Felvidékkel – kezdte a felsorolást a fideszes politikus a Nyugdíjas Lakóparkban rendezett lakossági fórumán mintegy százötven embere előtt.

Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd – tudatta az államtitkár. Hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd.

A stratégia fontos eleme, hogy 2020-ra minden megyei jogú városnak autópálya-összeköttetéssel kell majd rendelkeznie. E beruházások közül Lázár János a Békéscsabát Kecskeméttel összekapcsoló M44-es építésének megkezdését emelte ki. A középtávú tervek között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel. A közlekedési infrastruktúra korszerűsítéséhez tartozik a településeket tehermentesítő elkerülő utak építése is – közölte Lázár János.

A politikus kifejtette, továbbra is fontosnak tartja, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek ügyének rendezését követően segítséget kapjanak azok az autóhitelesek is, akik szintén devizában adósodtak el. A gépjármű ugyanis nagyon sokaknak munkaeszköz, emellett az ország településszerkezetéből adódóan sokan csak autóval járnak dolgozni vagy így tudnak elérni bizonyos közszolgáltatásokat, például az egészségügyi ellátást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..
2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....