közlekedésbiztonság

Közlekedik a család: Fejér vármegyébe került a vadonatúj Skoda

2024.08.27.

Tizenhárom évvel ezelőtt a szabálykövető közlekedési kultúra elsajátítása hívta életre a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt, amelynek hat állomásból álló idei döntője augusztus 24-én és 25-én volt Pécsen és Orfűn. Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria támogatásával idén is egy vadonatúj Skodával lepte meg a győztes családot.

 

A győztes Kővári család Óberling József rendőr ezredessel, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetőjével, Németh Jánossal, a Porsche Hungaria Skoda márkaigazgatójával és Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével.

Fotó: Kovács Liliána

A játékra – amelynek elsődleges és legfontosabb célja a körültekintő, megfontolt közlekedési magatartás kialakítása – bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhetett, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.

A többnyire megyeszékhelyeken megrendezett mintegy 20 területi versenyen – amelynek során a családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek. Elmondhatjuk, hogy a vetélkedő egyre népszerűbb a családok körében. Az idén 550 család versengett a vármegyei elődöntőkön, kiemelkedően sokan, a Nyíregyházán megrendezett vetélkedőn 93, Debrecenben 51 még Békés vármegyében 40 család mérte össze tudását, míg a Skoda Scala gépkocsiért országosan a legjobb 20 család versenghetett.

Nagy a boldogság.

A döntőn részt vevő családok egy-egy 50.000 forint értékű üzemanyag- és Europ Assistance utalvánnyal lettek gazdagabbak és – a fődíj birtokosai kivételével – egy-egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyertek.

Üres kézzel egy család sem távozott. Fotó: Kovács Liliána

A Fejér vármegyei Kővári család nyerte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria támogatásával megvalósuló országos közlekedési vetélkedősorozatot. Második helyezést ért el az Erdődi család Hajdú vármegyéből, míg a harmadik helyen a Fritz család végzett Somogy vármegyéből.

Második helyezést ért el az Erdődi család Hajdú vármegyéből. Fotó: Kovács Liliána

A játék azonban nem csak a döntőbe bekerült családoknak, hanem a területi fordulón részt vevő, legeredményesebb oktatási intézményeknek is kedvezett: azok az iskolák, amelyekből a legtöbb diák és családja vett részt a vetélkedősorozaton, a helyezéstől függően 500.000, 300.000 vagy 100.000 forint értékű tan- és sportszerjutalomban részesültek.

  1. helyezett:  Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
  2. helyezett:  Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberény
  3. helyezett:  Huszár Gál Gimnázium Debrecen

 

A harmadik helyen a Fritz család végzett Somogy vármegyéből. Fotó: Kovács Liliána

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....