Közlekedi a család 2014

Közlekedik a család 2014 - Nógrád megyében Csábiék győztek

2014.06.24.

Salgótarjánban az utolsókból lettek az elsők! A megrendezett selejtező továbbjutója a Balassagyarmatról érkezett Csábi család.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Június utolsó előtti hétvégéjén az országos vetélkedő Nógrád megyei fordulóját öt család részvételével tartották meg Salgótarjánban. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai és a Nemzeti Közlekedési Hatóság helyi kirendeltségének munkatársai által kialakított feladatsor az alábbi elemeket tartalmazta: kezdésképp az elméleti vizsgán is használt 55 kérdésből álló KRESZ-tesztlapot kellett minden résztvevő családnak kitöltenie. Ennek értékelésében a hibapontok száma mellett a rendelkezésre álló egy órás időkeretet is figyelembe vették a szervezők.

A képre kattintva galéria nyílik

A gyakorló vezetők nagy részének fejtörést okozó kérdések után egy általános műveltségi kvíz következett, majd a család minden tagja számára vidám felüdülést hozó gyakorlati feladatokkal folytatódott a megmérettetés. A gyerekek kedvence természetesen a részeg szemüveggel teljesítendő pálya volt, de ezen felül kerékpáros ügyességi feladat és közlekedési ismereteket igénylő puzzle is szerepelt a repertoárban. Az elméleti és ügyességi próba utolsó feladata – a rutinpálya – többnyire az édesapák járműkezelési tudását mérte fel.

A délután 4 órára tervezett eredményhirdetésig a résztvevők hasznos és egyben szórakoztató elfoglaltsággal múlatták az időt. Versenyen kívül szinte mindenki kipróbálta a bódultság állapotát idéző szemüvegeket, de a rendelkezésre álló motoros szimulátor is kedvére volt kicsiknek-nagyoknak egyaránt. A helyi Skoda kereskedésnek köszönhetően a jogosítvánnyal rendelkezők elvihették egy tesztútra a rutin feladat során megismert Yetit, és persze nem maradt el a próbakör tapasztalatainak megbeszélése sem.

A végeredmény a következőképp alakult: harmadik helyen a Deák család végzett, második helyezést a nógrádmegyeri Paulik család szerezte meg, a megyei továbbjutó pedig a balassagyarmati Csábi család lett. A győztes család esete egyébként több népi bölcseletet is megerősít vagy megcáfol, ugyanis az egész napos regisztráció lehetőségét kihasználva ők érkeztek utoljára. A fent említett feladatokat alig több mint egy órával az eredményhirdetés előtt kezdték el. Így elmondható róluk, hogy jöttek, láttak, győztek és – bizonyos esetekben – valóban utolsókból lesznek az elsők és nem feltétlen az lel aranyat, aki korán kel.

Az oklevelet és az ajándékcsomagot Tamás-Kovács Andrea r. őrnagy a Nógrád Megyei RFK Közlekedésrendészeti Osztály főelöadója adta át

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....