interjú
Nem egy ördögtől való történet ez – válaszolta a riporter kérdésére az ANK elnöke. – Megváltozott a világ, s ez különösen érinti a közlekedést. A mobilitást, mint helyváltoztatást. Ezt az Autós Nagykoalíció igyekszik olyan közös mederbe terelni, ahol a szereplők, a hazai autóipar és a közlekedési terület kiemelt résztvevői összefognak, beleteszik a tudásukat, és minél szélesebb körben, 9,7 millió emberrel megbeszélni, mit is jelent a mai modern közlekedés.
Kik vesznek részt a kezdeményezésben? – kérdezte a riporter.
Knezsik István elmondta, a legkiválóbb szakemberek. A platform létrehozásának oka, hogy megváltozott a világ. A digitalizáció, a számítógépek világa a közlekedést is megváltoztatja, hogy elengedhetetlen ezzel közösen foglalkozni. Meg kell mutatni, hogy mit tudunk. Beszélünk okos városokról, okos járművekről, amelyek egymással kommunikálnak a világban. Mindez a forgalomfigyelésben is megjelenik, a forgalmat a lámpákhoz igazítják, az utazási idő pedig csökkenhet.
Mindebből a közlekedésbiztonság is profitálhat – folytatta az elnök. – Ha a forgalom lassul, az autópályán érkező autósoknak érkezik a jel, hogy valami gond van, a sebességet csökkentsék. Egy mai modern autóban 70 ezer chip van, ebből 16 ezer chip felel a kommunikációért.
Knezsik István úgy fogalmazott: a mobilitásban össze kell fogni, a gyalogostól egészen a repülőgépek pilótáiig, hogy békésen, higgadtan tudjunk közlekedni. A fejlesztésekben sok magyar találmány is megjelenik, ezek azonban valamilyen oknál fogva eddig nem találkoztak egymással.
Oktatásra is szükség van? – kérdezte a riporter, miközben felvetette, hogy büntetőfékezésektől hangos az ország.
Szeretnék tudatos közlekedőket, ennek vannak tárgyi és személyi feltételei – válaszolta az ANK elnöke. Kitért arra is, hogy sok érdekes fejlesztés várható a szállításban. Órák kérdése és a világban a drónok kézbesítik a csomagokat.
Az energiaválsággal küzdő világnak fontos, hogy olyan alternatívákat találjon, amelyek segíthetik a megoldást. Ilyen például Budapesten az elektromos rollerek témaköre, amelynek szabályozásához az Autós Nagykoalíció is átadta információit a kormánynak, hogy segítse a mindennapi közlekedés feltételeinek javítását.
Az elnök beszélt arról is, hogy az ANK két honlapján, az autoszektor.hu-n és a jarmuipar.hu-n kiemelt szerepet kap a közlekedésbiztonság, hogy aki reggel elindul, este érjen is haza.
Nemsokára újra lesz Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS keretein belül, ahol nagyok sok innovációt mutatunk be, amelyet magyarok hoztak létre, és amelyről nagyon keveset hallottunk – mondta az elnök.
A riporter arra is rákérdezett, hogy a Mobilitás Platform nehéz gazdasági helyzetben kezdi meg működését.
Úgy kell elkezdnie 9,7 millió embernek együtt gondolkodnia, hogy az utazásban és az áruszállításban a gazdaságosságnak, az időnek és a jövő zöld környezetének is meg kell jelennie – fogalmazott Knezsik István.
Hogyan lehet a közlekedés környezetbarát? – hangzott az újabb riporteri kérdés, utalva az elektromos autókra.
Ha az autók teljes életútját nézzük a gyártástól a használaton át az elbontásig, akkor a végeredmény szinte ugyanaz. Az a nagy kérdés, kell nekünk ennyit közlekedni? – tette fel a kérdést az ANK elnöke utalva arra, hogy gyermekkorában iskolába gyalog és biciklin jártak, ma pedig a szülők az iskolapadig szállítják csemetéjüket. Vagy hányszor fordulunk vissza egy üzletig, mert elfelejtettünk megvenni valamit? El kell mondanunk mindenkinek, hogy az ő életviteléhez milyen hajtáslánc illik.
Az Autós Nagykoalíció olyan közlekedésszervezési tanácsokat is ad, amelyek könnyebbé teszi a mindennapi közlekedést – fogalmazott a Kossuth Rádiónak adott interjújában Knezsik István.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!