Szalay Dakar Team

Kitört a homokvihar, törölték az utolsó szakaszt

2015.04.02.

A Szalay Balázs, Fabian Lurquin, Opel Mokka trió végül az összetett 26. helyen zárta a tereprali világkupa második futamát.

Sokszor, sokan tapasztalták már meg a természet erejét azok közül, akik sivatagi versenyzésre adták a fejüket, így azután az Abu-Dhabi Desert Challenge mezőnyének nem volt egyetlen tagja sem, aki ne tudta volna pontosan, hogy mi következik, amikor csütörtök reggel kibújt a sátrából.

A szél már éjszaka feltámadt, csak azt nem lehetett tudni, vajon elcsendesedik-e. Nos, reggelre kiderült, hogy esze ágában sincs. S hogy ez mit jelentett? Azt, hogy ötven és száz méter között volt a látótávolság.


Ilyen időben képtelenek felszállni a mentőhelikopterek, márpedig nélkülük nincs verseny. Úgyhogy amikor hét órakor nem rajtoltak el a motorosok, nyolc órakor pedig összehívták a mezőnyt az étkezősátorban, már mindenki tudta, itt ma nem lesz verseny.

– Fúj a szél, hordja a port, tele van vele a fülünk, az orrunk és a szánk, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekem egy kicsit a hócipőm is. Tegnap volt az első este, amikor már igazán jó érzésekkel mentem el aludni, végre versenyben voltunk, és élveztük az autózást. Nagyon készültem az utolsó napra, ami már afféle örömautózás lehetett volna számunkra – mondta Szalay Balázs, aki a csalódottsága ellenére megértette a rendezők döntését.

– Ilyen időben a sivatag nagyon veszélyes. Nem csupán azért, mert a szél elfújja a nyomokat, hanem azért is, mert nem látod a dűnék formáját, nem látod, hogy felfelé vagy lefelé mész, mivel minden ugyanolyan színű az öt-tíz centi magasan áramló homoktól. És ez meglehetősen veszélyes – mondta Szalay.


Beugró navigátora, a belga Fabian Lurquin mindenek előtt azt mondta el, mennyire jól érezte magát a csapatban, s hogy milyen remek embert és jó pilótát ismert meg Szalay Balázs személyében, azután rátért a csütörtöki napra is. „Kár, hogy nem rajtolhatunk, de a biztonság mindenek előtt – aki a sivatagba jön, annak együtt kell élni a gondolattal, hogy időnként kitör a homokvihar, s az ellen semmit sem tehetünk. Jó volt itt versenyezni, örültem, hogy megismerhettem ezt a jó kis csapatot” – mondta Fabian Lurquin.

A végeredményt így szerda esti abszolút sorrend alapján hirdetik ki csütörtök este (a rossz látási viszonyok miatt törölték a délutánra tervezett pódium-ceremóniát is), a gálavacsorán kapják meg a kupákat a helyezettek.

A Szalay Balázs, Fabian Lurquin, Opel Mokka trió végül az összetett 26. helyen zárta a tereprali világkupa második futamát.


ABU-DHABI DESERT CHALLENGE, A VK 2. FUTAMA

A végeredmény
Autósok:
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 14:33:01.0, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 19:44.0 p h., 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 40:02.0 p h., ...26. Szalay Balázs, Fabian Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 9:04:25.0 ó h.

Motorosok: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 14:49:05.0, 2. Sunderland (brit, KTM) 11:55.0 p h., 3. Quintanilla (chilei, KTM) 20:06.0 p h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....