Rallye

Királynő a jobb egyben!

2016.07.28.

Navigátort cserélt ifjabb Tóth János. A hétszeres bajnok mellett nem „egy Szőke”, hanem egy csinos barna ült csütörtökön a jobb oldali ülésben, és a pilóta szerint az illata is jobb volt, mint állandó navigátorának.

Na de a viccet félretéve: a Magyarország szépe választás győztese, Gelencsér Tímea ülhetett be a hétszeres abszolút bajnok mellé egy rövidke teszt erejéig a Fehérvár-rali előtt.

„Rettentő nagy adrenalin-löketet kaptam, egy hétig biztosan nem kell kávét innom. Talán az lepett meg a legjobban, hogy milyen biztonságos egy ilyen raliautó: a fiúk elmagyarázták a bukócső, az automata porral oltó funkcióját, de megnyugtattak, hogy ezeket nem fogjuk használni. Elképesztő volt, hogy János milyen magabiztosan tudja vezetni ezt a Peugeot-t – én már rég fékeztem volna a kanyarok előtt, amikor ő még mindig állt a gázon. János nagyon profi, s bár eddig még nem ültem versenyautóban, azt hiszem, a legjobb mellett kezdtem el” – nyilatkozta Gelencsér Tímea, aki maga is nagy szerelmese a technikai sportoknak, gokartozik, robogózik, és imád autót vezetni.

A navigátorülésbe azonban nem vágyik, mert a kacskaringós utakon muszáj felfelé néznie, hogy ne legyen rossz vége a dolognak. „Timi vagány csaj, nagyon jól érezte magát az autóban. Először azt hittem, hogy fél, mert végigsikította az út elejét, de aztán mondta, hogy nyomjam csak a gázt, mert bírja a gyűrődést. Örülök, hogy tetszett neki a rali és a teszt” – tette hozzá a Peugeot Total Hungária Rallye Team pilótája, ifjabb Tóth, akinek a hét végi Fehérvár-ralin azért az eddigiekhez hasonlóan Szőke Tamás diktálja majd az itinert.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....