gazdasági növekedés

Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság

2013.09.03.

Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság: másfél éves csökkenés után ugyanis az idei második negyedévben az első három hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.

A statisztikai hivatal pontosított adata 0,1 százalékkal alacsonyabb, mint a korábban nyilvánosságra hozott előzetes növekedési adat.
    

Éves szinten a GDP 1,3 százalékkal esett vissza a második negyedévben. Az előzetes adat 1,2 százalékos csökkenést jelzett. A kedden nyilvánosságra hozott számok lényegében megfelelnek az elemzők várakozásainak.
    

A fogyasztásra fordított kiadások az április-júniusi időszakban éves szinten 0,8 százalékkal emelkedtek. A statisztikusok felhívták a figyelmet arra is, hogy ez elsősorban a nagyon alacsony tavalyi bázisnak köszönhető. Az idei első negyedévhez hasonlítva azonban a fogyasztási kiadások fél százalékkal csökkentek. A háztartások kiadásai éves szinten fél százalékkal növekedtek. A családok leginkább tartós fogyasztási cikkeket, lakberendezési és közlekedési eszközöket vásároltak, ugyanakkor a napi fogyasztásra szánt kiadások alacsonyabbak voltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
    

Fordulat állt be a külkereskedelemben, s annak hozzájárulásában a GDP-hez. Az első negyedévi csökkenés után a kivitel értéke éves szinten újra két százalékkal emelkedett, míg a behozatalé fél százalékkal.
    

"Folyó árakon számítva a második negyedévben a külkereskedelem aktív mérlege 20,1 milliárd koronáról 66,2 milliárd koronára emelkedett az első negyedévhez képest" - közölte a statisztikai hivatal.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....