autómúzeum

Kiebrudaltak félszáz veterán járművet a Belgrádi Autómúzeumból

2024.02.09.

- Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, amely több mint ötven veterán, érdekes történettel rendelkező, filmforgatáshoz is használt autónak adott otthont Belgrád központjában - közölte a Blic című belgrádi napilap csütörtökön.

A múzeum épülete a 2021-ben elhunyt korábbi kulturális miniszter, Bratislav Petkovic tulajdonában állt, ám vagyon-visszaszármaztatási folyamat során most visszakerült régi tulajdonosaihoz. Annak ellenére, hogy a szerb főváros a múzeum egyik alapítója, eddig nem találtak megoldást a felbecsülhetetlen értékű járművek további kiállítására, így azok ideiglenesen különböző belgrádi magánparkolókba kerültek. A múzeum csütörtöktől zárva tart.

A három évtizede létező autómúzeumban ritkaságok és érdekességek kaptak helyet, és minden ott található autó vezethető állapotban volt. A legrégebbi kiállítási modell egy motoros Marot-Gardon tricikli 1897-ből, de a múzeumban kapott helyet egy korai, 1905-ös Ford, egy 1925-ös Ford T-modell, egy különleges, 1908-as Charron, egy Lancia Lambda és számos, a harmincas évekből származó autó, például egy Nash.

Szintén itt állították ki Jugoszlávia örökös elnökének, Josip Broz Titónak több járművét is, például egy páncélozott Mercedest és egy Cadillacet. A gyűjtemény legújabb darabja egy BMW volt, az az autó, amellyel a halálos merénylet után kórházba szállították Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt 2003. március 12-én.

Mivel minden autó vezethető állapotban volt, gyakran használták ezeket filmforgatásokhoz, olyan alkotásokba is bekerültek, amelyek mára kultikus filmekké váltak Szerbiában. A volt Jugoszlávia egyik szimbóluma a Zastava 750-as, a híres Fityó volt, amelyet A versenyző című 1979-es, Dragan Nikolic főszereplésével készült film tett halhatatlanná. Ezt a járművet Jugoszlávia autójának nevezték, és megkerülhetetlenné vált a ma már nem létező ország történelmében.

A múzeumban kiegészítőket is kiállítottak, kerekek, dudák, fényszórók, rádiók, szerszámok, jogosítványok, poszterek, reklámok, rendszámtáblák, valamint az első közlekedési szabályok és törvények voltak láthatók, egyebek mellett annak az autónak a fényszórói is, amelyben I. Sándor jugoszláv király utazott, amikor merényletet követtek el ellene Marseilles-ben, valamint Sreten Kosticnak a személyes holmijai, aki az első szerb hivatásos sofőr, Péter király hivatalos sofőrje volt.

Az intézmény fénykép-, dokumentum-, szerszám- és más felszerelések gyűjteményével is rendelkezett, valamint többezer címet tartalmazó könyvtára is volt. Ezek sorsa is bizonytalanná vált.

A belgrádi autómúzeum a Balkán első nyilvános parkolóházában kapott helyet Belgrádban. A helyet 1929-ben az automobilok fenntartására, védelmére és szervízelésére létrehozott első nyilvános parkolóként alakították ki, és a kor legmagasabb szintű műszaki elvárásainak is eleget tett. A parkolóházat Valerij Sztasevszki orosz tervező építette európai, főként párizsi, berlini és londoni mintára.

A múzeumot hivatalosan 1994-ben nyitották meg. Alapítója Belgrád Város Képviselő-testülete és Bratislav Petkovic rendező, drámaíró, volt kulturális és tájékoztatási miniszter, gyűjtő, a gyűjtemény tulajdonosa. Az autómúzeum volt az első parkolóház Európában, amely a kulturális-műszaki védett javak közé került 1997-ben. Egy hasonló építményt Párizsban, a Champs-Élysées-n csak 2002-ben nyilvánítottak védetté.

A fotók forrása a múzeum közösségi oldala

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..