Michael Schumacher

Kevés dolog derült ki Schumacher fejkamerájának felvételéből

2014.01.08.

A szerdai sajtótájékoztatón kevés konkrétumot árultak el a nyomozás pillanatnyi állásával kapcsolatban, de azt igen, hogy a német autóversenyző nem ment az átlagosnál gyorsabban, és a pálya állapota is megfelelő volt.


 

Január 8-án, szerdán 11 órakor a franciaországi Albertville-ben sajtótájékoztatót tartott a Michael Schumacher síbalesete ügyében nyomozó ügyész, Patrick Quincy, és a nyomozóbizottság több másik, főleg rendőrnyomozókból álló tagja. Az ügyész elmondta, hogy mivel nagyon összetett balesetről van szó, igen vegyes a bizottság összetétele, sokféle szakértőt kértek fel a munkára. Nagy segítséget jelent a nyomozásukhoz a család által pénteken átadott videofelvétel, amelyet Schumacher fejkamerája rögzített a baleset alatt és előtte.

Egyelőre csak annyi biztos, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Méribel közelében, 2700 m magasan, a kijelölt pályáról letérve, attól pontosan kilenc méter távolságban szenvedett súlyos fejsérülést december 29-én, 11 óra után nem sokkal. Quincy nem erősítette meg azokat a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint Schumacher egy barátja elesett gyermekéhez sietett volna, és ezért tért le a kijelölt pályáról; és azt sem, hogy a pálya állapota kívánnivalókat hagyott volna maga után. Quincy állítása szerint az rutinos, jól síelő autóversenyző egy közepes nehézségű, azaz piros jelzésű pályáról tért le, egyelőre ismeretlen okból, a sebességét még nem tudják, csak azt, hogy az megfelelt a pálya adott szakaszának, vagyis se nagyobb, se kisebb nem volt az átlagosnál. Nem látszik senki és semmi más a felvételen, csak Schumacher nyomvonala.

Egy újságírói kérdésre reagálva egy nyomozó azt mondta, hogy a pálya állapota megfelelő volt, sem a kevés hó, sem a hiányos táblázás nem okolható a balesetért. Amikor egy másik újságíró azt kérdezte, hogy miért tartott öt napig a kamera felvételének vizsgálata, azt válaszolták rá, hogy először Schumacher sífelszerelését vizsgálták meg alaposan, amelyen egyébként nem találtak hibát: jó állapotban volt a léc és a kötés is a baleset időpontjában. A kamera felvételéről még annyit elmondott az ügyész, hogy folytatni fogják a felvétel elemzését, a videó hangjaiból egyelőre annyi derült ki, hogy Schumacher friss havon síelt, a felvételen nem hallható segélykérés másik síelőtől.

Schumacher továbbra is mesterséges kómában tartják az orvosok, az állapotában nem történt változás. Pár napja a szóvivője, Sabine Kehm cáfolta, hogy túl lenne az életveszélyen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.06.25
Mint ismert, június 24-étől módosultak a MOL töltőállomásokon a tankolási szabályok. Változott – 50....
2022.06.25
Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt, a növény- és állatvilágot, a műanyag és....
2022.06.25
Az orosz autóipari óriás, az AVTOVAZ június végén legyártott egy próbasorozatot a lebutított, ABS....
2022.06.25
Kulcscsontja mellett bordái is eltörtek Gönczy Gergőnek, akit három társával együtt ütött el egy....
2022.06.25
Jó tudni, hogy napokon belül megszűnik a műszaki érvényessége azon gépjárműveknek, amik már eddig....
2022.06.25
A légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci....
2022.06.25
Egy második magyar városban, Budapest után Siófokon is elindítja közösségi rollermegosztó....
2022.06.25
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát Herceghalomnál szombat délután....
2022.06.25
Pénteken még nem tudták átállítani a összes érintett Mol-kutat ahhoz, hogy ne lehessen 50 liternél....
2022.06.25
Olajembargó, infláció, háború, koronavírus-járvány ide vagy oda, számos nagyon drága luxus- és....