Kecskemét

Két újabb német autóipari beruházás indul Kecskeméten

2016.02.26.

A beruházások összértéke 10 milliárd forint - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartban folytatott tárgyalásai után.

"A két Baden-Württemberg tartományi vállalat autóalkatrészeket gyárt, az egyik már meglévő kapacitását bővíti, a másik zöldmezős beruházást hajt végre Kecskeméten" - mondta a miniszter telefonon adott nyilatkozatában az MTI-nek. 

„A két beruházás együtt 160 új munkahelyet jelent. A kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja a beruházásokat, amelyek már tavasszal megindulnak és egy-másfél év múlva zárulnak le. A részleteket egy hónapon belül bejelentik” - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter a baden-württembergi tartományi fővárosban a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler igazgatóságának elnökével és a testület termelésért felelős tagjával, Dieter Zetschével és Markus Schäferrel is tárgyalt. Elmondta, hogy a stuttgarti központú cég elégedett magyarországi működésével és hosszú távú partnerként tekint Magyarországra.

Megállapodtak abban, hogy a Daimler és Magyarország folyamatosan bővülő és fejlődő együttműködésre törekszik. A kormány jelentős energetikai és úthálózati fejlesztéseket indít Kecskeméten és térségében a Mercedes-gyár zavartalan energiaellátásának biztosítása, illetve az üzem és az M5-ösautópálya összeköttetésének további javítása céljából. Az útépítési program több milliárd forint, az energetikai fejlesztés több százmillió forint nagyságrendű.

„Baden-Württemberg Magyarország második legfontosabb gazdasági partnere a 16 német tartomány közül, ráadásul a tartományt az egész Európai Unió innovációs motorjaként tartják számon” - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

„A tartomány 1320 vállalatát fűzi üzleti kapcsolat Magyarországhoz, és a kétoldalú kapcsolatok fejlődését jól jelzi, hogy tavaly a január-novemberi időszakban 10 milliárd eurót tett ki a kereskedelmi forgalom, ami éves szinten 8,5 százalékos növekedést jelent, és azt is, hogy 2015-ben már november végéig akkora volt a kereskedelmi forgalom, mint 2014-ben egész évben” – fejezte be Szijjártó Péter.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....