autólopás

Kemény éjszaka: ittasan, kijárási korlátozás alatt, jogsi nélkül kötött el két autót

2021.01.26.

A 24 éves férfi sajátos módját választotta annak, hogy eljusson egy szomszédos településre. Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a biharkeresztesi rendőrök – írta a police.hu.

A Biharkeresztesi Rendőrőrs járőre 2021. január 23-án éjfél körül megállított egy Suzuki típusú személyautót, majd igazoltatta a vezetőjét. A 24 éves férfi már arra se tudott magyarázatot adni, hogy a kijárási korlátozás ellenére miért kocsikázik az éjjeli órákban, amikor pedig arról kérdezte a rendőr, hogy milyen jogcímen vezeti ő más autóját, akkor végképp elállt a szava. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a gépkocsi vezetője soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. Ha ez nem lett volna elég, az egyenruhás alkoholszondát alkalmazott vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. A rendőrőrsön gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, valamint a gyorsteszt alapján arra is fény derült, hogy a 24 éves férfi kábítószert is fogyasztott.

Részletes beismerő vallomást tett, és az elejétől elmesélte az éjszaka történéseit. Mint kiderült, a Suzuki már a második jármű volt, amit jogtalanul vett magához. A berekböszörményi férfi Komádiba akart menni, ezért egy parkoló kisteherautót elkötött, de túl ittasnak érezte magát a vezetéshez, így egy barátját kérte meg, hogy vigye el a járművel. Az ismerős ugyan többször megkérdezte tőle, hogy kié a teherautó és a tulajdonosa tud-e róla, hogy a férfi eljött vele, ő viszont mindannyiszor azt a választ adta, hogy kölcsönadták neki. Már csak menet közben árulta el barátjának, hogy egyébként a járművet ellopta, aki ezt meghallva azonnal megállt és faképnél hagyta őt. A gyanúsított azonban nem adta fel eredeti célját és átült a volánhoz. Sokáig nem tudott kocsikázni, mivel egy útárokba hajtott, ahonnan gyalog folytatta útját. Dolga végeztével a hazajutás okozott újabb fejtörést neki. Ekkor talált rá Magyarhomorog településen a Suzukira, amiben ugyancsak benne volt a kulcs, ezért beindította és elindult vele. A rendőrnek azonban hamar gyanús lett az éjszaka közlekedő autó.

Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas és bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. Engedély nélküli vezetés és a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési feljelentést tettek ellene.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....