autópiac

Kékszalag győztes Opel-főnök

2021.10.13.

Új arc az autón és a főnöki székben, hírek, tervek egy klasszikus márkáról.

GM, PSA, FCA, Stellantis

Kalandos az 1862-ben alapított Opel sorsa: a német cég 1929-től az amerikai General Motors tulajdonába került, majd 2017-ben a francia PSA Peugeot-Citroen csoport lett a gazdája. Négy év sem telt el, miután megint új családja lett: az FCA-val kibővített és immár 14 márkát magába foglaló Stellantis kollekcióját gazdagítja: az amerikai, brit, francia, német és olasz márkákat tömörítő cégcsoport az idei év nyolc hónapjának adatai alapján 22,3 százalékos részesdéssel másodikká lépett elő az európai piacon, miközben 14,4 százalékkal növelte eladásait.

Korábbi liezon

Nem volt új a partnerség, mert már a PSA-Opel egyesülés előtt is összedolgoztak a franciák és a németek, a 2012-es kaland jegyében több ikergyermek fogant. 2017 tavaszán nyilvánosan is bemutatták a két új családtagot, az Opel Crossland X-et és a Peugeot 3008-ast. Ősszel jött a jóval testesebb Opel Grandland X és Peugeot 5008-as, vagyis már a hivatalos párkapcsolat előtt és fúzió nélkül is sikeresen kooperáltak. Az Ampera tapasztalatait jól hasznosíthatja az elektromos autógyártásban a cégcsoport.

Dalos Attila igazgató prezentációja a legújabb Opel Grandland modellel

Balatonon már nyerő

A Grandland legújabb változatának magyarországi premierjén mutatkozott be a sajtónak egy másik új arc is. A közlekedésmérnök és vitorlásmániás Dalos Attila (46) az Opel magyar importőrének igazgatója. Nem ma kezdte a szakmát, már egyetemista korában Ford értékesítőként dolgozott, első autója, egy Opel Corsa Joy hosszú ideig szolgált családjában.

Nyert már Kékszalag vitorlásversenyt, és legalább ilyen ambiciózus tervei vannak a nem éppen rózsás autópiacon is: idén hatezer, 2022-ben 12 ezer autó eladása a cél, ebben a bővülő paletta és különösen az új Astra segítheti, a chiphiány viszont gátolhatja a tervteljesítést.

Privát importőrség

A Covid és zuhanás nevű állomások után újabb módosításra van szükség a menetrendben, mert az egész világot, és különösen a járműipart sújtó chiphiány fura helyzetet idézett elő: lenne sok vásárló, de nincs elég autó. Az igazi újdonságokra a szokásos a 2-3 hónapnál jóval többet kell várni. Dalos Attila szerint ez különösen megnehezíti a privát importőrök életét, ezt kell pótolniuk rugalmassággal, nem gépiesen működő és gyorsan döntő családias kollektívával.

A váltás után is együtt maradt a budaörsi Opel csapat és az országos lefedettségű - negyven kereskedésből álló – értékesítő és szervizhálózat.

Mosolygós Visor

Az egyre népszerűbb SUV-szegmens teszi ki a magyar autópiaci rendelések 57 százalékát, ebben versenyez még a Mokka és a Crossland is. A Wallis-prezentáció része volt a Grandland hazai premierje, melyen Zám Donát termékmenedzser kiemelte, hogy a közös platform ellenére is önálló karakter az Opel SUV, mert megjelenésében és futóművének hangolásában sportosabb francia testvéreinél.

A legendás Mantát idéző és leginkább mosolygós szájra emlékeztető Grandland alapmodellje is 2-es szintű önvezetést, könnyűfém kerekeket, valamint adaptív fényszórókat kap, az opciós listán szerepel infrakamerás night vision és 12 colos monitor is.

Zám Donát termékmenedzser

És az ára...

A türingiai Eisenachban készülő modell rendelhető 130 lóerős benzines és dízelmotorral, a 300 lóerős rendszerteljesítményű négykerék-hajtású hibrid 6,1 másodperc alatt gyorsul százra, plugin akkumulátorának WLTP szerinti hatótávolsága 65 km.

Az új Grandland 7,99 millió forintos induló áráért (áfával, Opel finanszírozás esetén) is magas színvonalú vezetéstámogató rendszereket és kényelmet kínál. Az új modell műszerfala immár az Opel teljesen digitális Pure Panel-je.

Közeledik a jubileum

Közel félmilliós darabszámával napjainkban is az Opel flotta a legnépesebb a magyarországi járműparkban. Ebben nagy szerepe volt a szentgotthárdi összeszerelésű Astráknak, melyekbe magyar gyártású motorokat szereltek. Dános András a WAE kommunikációs menedzsere, a General Motors első magyar alkalmazottja volt 1992-ben, amikor az újkori magyar személyautó első példánya legördült a szentgotthárdi szalagról. Az opelesek immár Wallis színekben tervezik a harmincadik évforduló megünneplését.

A Stellantis csoport tagjaként Szentgotthárdon napjainkban is benzines turbómotorokat gyártanak.

Dános András pr menedzser

WAE

Az ingatlanüzletben és gépjárműkölcsönzésben is érdekelt - 179 milliárd forintos cégértékű - Wallis része az Auto Wallis Automotive, mely régiós importőrként működik.

A biatorbágyi székhelyű, közép-és kelet-európai tevékenységű vállalathoz tartozik a gépjármű és alkatrészimportőri, viszonteladói, valamint egyéb autóipari szolgáltatás.

Az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a biatorbágyi központú Wallis Automotive Europe (WAE) az Opel új importőr partnere Horvátországban, Szlovéniában, valamint Bosznia-Hercegovinában is. A WAE értékesíti a Jaguar és Land Rover márkák modelljeit is.

2021. májusi adatok szerint az Auto Wallis kereskedelmi üzletágának árbevétele 165 százalékkal 28,1 milliárd forintra ugrott, elsősorban az év elején indult, négy országra kiterjedő Opel-értékesítésnek köszönhetően. Kiskereskedelmi árbevételük 115 százalékkal 20,6 milliárd forintra bővült.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.22
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a....
2021.10.22
Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb pénteken az első szabadedzésen a Forma-1-es....
2021.10.22
Ha nem vársz sokat, nem fogsz csalódni. ..
2021.10.22
Pick up-kedvelők számára érdekesség, hogy a Nissan vadonatúj Frontier 2022 NISMO Off Road....
2021.10.22
Az M3-ason baleset, az M43-ason a tranzitforgalom, az M0-áson műszaki hibás teherautó okoz....
2021.10.22
A 2022-ben rajtoló, teljesen megújult Air Race világbajnokságon egy bevált páros is ott lesz a....
2021.10.22
Szeptemberben nem adtak el egy Ferrarit sem, de nem volt rossz hónapjuk a luxusautó-kereskedőknek....
2021.10.22
Lezárták az 67-es utat Mozsgó és Szigetvár között baleset miatt – tájékoztatta a Baranya Megyei....
2021.10.22
Károkat és közlekedési fennakadásokat okozott és egy halálos áldozatot is követelt Németországban a....
2021.10.22
A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az....